HIRDETÉS

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője

Ábrám Zoltán 2018. július 01., 12:49 utolsó módosítás: 2018. július 01., 12:50
HIRDETÉS

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.

Semmelweis Ignác bronzszobra a Semmelweis Egyetem Belső Klinikai Tömbjének udvarán Fotó: Ancsin Gábor, Semmelweis Egyetem

Öt és fél évvel korábban Bolyai Jánost is csupán néhányan kísérték el utolsó útjára, hogy később munkásságát elismerjék, és ma a legnagyobb matematikusok között tartsák számon.

Semmelweis Ignác egyúttal szerencsés tudós, aki úttörője volt a kísérleti kóroktannak és a – ma már köznapi gyakorlattá vált – aszeptikus (fertőzést megelőző) eljárásoknak, amelyek jelentőségét lassanként elfogadta az orvosszakma. Róla nevezték el a budapesti orvosegyetemet az ezerkilencszázötvenes évek elején, amely a legutóbbi magyarországi felsőoktatási reform után Semmelweis Egyetemmé szerveződött át.

HIRDETÉS

Ignác (a tízből) ötödik gyerekként született pesti német kereskedőcsalád sarjaként. Budai, pesti és bécsi tanulmányokat követően végül Bécsben kapta meg orvosdoktori diplomáját 1844-ben. További képesítéseket követően tanársegédi állást nyert el a bécsi szülészeti klinikán.

Bár ekkoriban a kórokozó baktériumokat még nem ismerték, itt jött rá arra a megállapításra, miszerint a klórvizes kézmosás megszünteti a kézen a boncolás utáni hullaszagot és jelentősen lecsökkenti a gyermekágyi lázat.

Mégis, bizonyára szakmai féltékenységből, nem hosszabbították meg bécsi szerződését. A pesti szülészetre került, ahol a klóros kézmosás alkalmazásával látványosan lecsökkentette a gyermekágyi láz halandóságát. Semmelweis Ignác nem volt kutató, mégis korszakalkotó felfedezést tett: a kötelező módon boncolást végző szülészorvosok és a vajúdó nőkön tancélos vizsgálatokat végző orvostanhallgatók az okai az igen magas gyermekágyi halálozásnak, ezért javallt a klóros vízzel történő kézmosás. Szülésztársai hosszú ideg ellenálltak, módszerét nem alkalmazták, és nem óhajtották elismerni: akaratlanul is gyilkosok. Sőt: tömeggyilkosok, amint Semmelweis végső elkeseredettségében nyílt levelében megbélyegezte a szülészeti szakma nemzetközi vezetőit.

Személyi összeférhetetlenségére hivatkozva kétszer mondták fel bécsi állását, később (1865) budapesti kollégái zavaros elmeállapota okán – felesége közreműködésével – csellel bécsi elmegyógyintézetbe küldték. Semmelweis elmebaja vitathatatlan, számos kutatás alátámasztja. Arról viszont kevesebbet írnak, hogy fogadtatása a bécsi bolondokházában feltételezhetően „túlságosan jól sikerült”: az ellenkező „őrültet” az ápolók úgy megverték, hogy két hét alatt belehalt sérüléseibe. Ekkora szégyenfoltot nehéz lemosni. Még a klóros víz sem segít. A sors igazságtétele azonban, hogy napjainkban a Semmelweisről elnevezett egyetem azon szülészprofesszoroknak is emléket állít, akik a kor kívánalmainak megfelelő szakmai hozzáértésükön túl, bár nem szánt szándékkal, végül is a halálba küldték. Hogy megszabaduljanak tőle? Nem sikerült.

Semmelweis halála ma is „fekete lyuk”, amiről nem szívesen beszélünk.

A tudósok és művészek életpályáját behatóan kutató Czeizel Endre elviselhetetlen magatartású, „nehéz” emberként jellemezte, és a pesti egyetemről való eltávolítását az egyetem és tanárai hírnevének megrontásával magyarázta, akik ugyanakkor nem számíthattak a bécsi elmegyógyintézet ápolóinak embertelen viselkedésére. Erkölcsi elégtételként szolgál, hogy tekintettel halálának száz éves évfordulójára, az UNESCO az 1865-ös évet Semmelweis-évnek nyilvánította, és ekkor lett szülőháza a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum székhelye. (Itt volt tudományos kutató, majd főigazgató Magyarország éslelkiekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke, Antall József.)

Semmelweis Ignác számos kihívást felsorakoztató életpályája olyan magyar tudóssorsra jellemző témákban érdemel mindenkori elemzést, mint: küzdelem az érték elismertetéséért, segítők éskeresztbetevők, ellentmondásos személyiségjegyek és magánélet, a szülőhaza viszonyulása, külföldi szerepe, halálon inneni és túli megbecsülés. Egyik könyvében ránk hagyott gondolatait, bizakodását idézve: „Ha azonban, amit isten ne adjon, nem adatnék meg nekem, hogy saját szemeimmel lássam azt a boldog időt: akkor abbéli meggyőződésem, hogy ennek az időnek elébb vagy utóbb, de feltartóztathatatlanul el kell következnie, halálom óráját is fel fogja deríteni.”

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS