Hirdetés

Vívó-vb: Szilágyi Áron bronzérmes, és nem örül neki

•  Fotó: MTI/Illyés Tibor

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Szilágyi Áron bronzérmet nyert a férfi kardozók egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

MTI

2023. július 25., 21:172023. július 25., 21:17

2023. július 25., 21:222023. július 25., 21:22

A MiCo Konferencia és Rendezvényközpont vívóhelyszínén felállított főpást előtt megtelt a lelátó, több mint kétezer néző figyelte a látványos elődöntős, döntős programot. A háromszoros ötkarikás aranyérmes, tavaly világbajnok magyar vívó a georgiai Beka Bazadze, az üzbég Musza Ajmuratov, az olasz Luca Curatoli és a lengyel Szymon Hryciuk legyőzésével jutott elődöntőbe, ahol Eli Dershwitzcel csapott össze.

Sokáig egyértelműen az történt a páston, amit eltervezett, gyorsabb volt ellenfelénél, látványos és egyértelmű tusokkal már 10-4-re is vezetett.

Hirdetés

Ezt követően azonban a 2018-ban vb-ezüstérmes amerikai magára talált, fokozatosan felzárkózott, Szilágyi pedig – aki a nap folyamán addig esélyt sem adott ellenfeleinek – nem tudott váltani, legalábbis eredményesen nem. Dershwitz 13-13-nál egyenlített, és az utolsó két találatot is ő adta. „Jött egy blokk, egy üresjárat, ellenfelem »leváltott», picit más ritmusban, sokkal agresszívebben jött, nem tudtam reagálni” – elemezte elődöntőjét Szilágyi Áron. – „Volt egy-két pechesen kapott találatom, pontosabban inkább határozatlan mozdulatom, amiből nem tudtam kiszabadítani a kardomat, és ahogy nyomta előre a sajátját, ő talált, én meg nem. El is ment az önbizalmam, amikor utolért. Nem jó ezt megélni, mert azt éreztem, hogy a kezemben van ez az asszó.”

Arra a kérdésre, hogy ennyi tapasztalattal és ilyen eredményes pályafutással is el tud menni az ember önbizalma, úgy reagált, hogy „amikor az ember sorban kap négy-öt-hat találatot, akkor el”. „Nem az általános önbizalmam, hanem az asszón belül, hogy mennyire tudom az ellenfelet fogni középen, mennyire érzem a ritmusát. Amennyire az elején maximálisan azt éreztem, hogy kézben tudom tartani az asszót és rá tudom erőltetni az akaratomat, ez annyira megváltozott” – folytatta a magyar klasszis.

Az elődöntő menetét elemezve azt mondta, azért nehéz egy ilyen helyzetet kezelni, mert 13-10-nél azt érzi az ember, hogy ha folytatja, amit eddig csinált, akkor vége lesz az asszónak, aztán kap egy tust, meg még egyet, az ellenfél kiegyenlít és ott kellene elgondolkozni, hogy mit is csináljon.

Elismerte ellenfele teljesítményét, mint mondta, „jót váltott, meglepőeket húzott, nem adta fel, harcolt, küzdött”. A bronzéremnek egyelőre még nem tud örülni – folytatta –, már csak azért sem, mert amikor bekerült a legjobb négybe, az addigi vívása alapján nagyon úgy érezte, hogy meg lehet nyerni ezt a világbajnokságot.

A döntőben aztán meglepően simán éppen Dershwitz győzött a világranglista éllovasával, Sandro Bazadzével szemben, ezzel az Egyesült Államok első vb-aranyát szerezte ebben a szakágban. Szilágyi ezt megelőzően 2013-ban, Budapesten volt vb-bronzérmes, az idei, júniusi Európa Játékokok is harmadik lett, és a magyar küldöttség első érmét nyerte a milánói világbajnokságon.

A vb az egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám – egy világkupához képest egyéniben két és félszeres szorzóval – mindenképpen benne lesz majd az összesítésben.

Eredmények:
a 64 között:
Szilágyi Áron-Beka Bazadze (georgiai) 15-4
Decsi Tamás-Mohammad Rahbari (iráni) 15-9
Szatmári András-Radu Nitu (román) 15-10
Matei Cidu (román)-Gémesi Csanád 15-14
a 32 között:
Szilágyi-Musza Ajmuratov (üzbég) 15-4
Decsi-Szatmári 15-12
a 16 között:
Szilágyi-Luca Curatoli (olasz) 15-12
Ziad el-Szisszi (egyiptomi)-Decsi 15-13
negyeddöntő:
Sandro Bazadze (georgiai)-Josida Kento (japán) 15-9
el-Szisszi - Michele Gallo (olasz) 15-14
Eli Dershwitz (amerikai)-Ha Han Szol (dél-koreai) 15-10
Szilágyi-Szymon Hryciuk (lengyel) 15-8
elődöntő:
Bazadze - el-Szisszi 15-14
Dershwitz-Szilágyi 15-13
döntő:
Dershwitz-Bazadze 15-6
A végeredmény: 1. Eli Dershwitz, 2. Sandro Bazadze, 3. Szilágyi Áron és Ziad el-Szisszi, ...14. Decsi Tamás, ...18. Szatmári András, ...36. Gémesi Csanád

korábban írtuk

Háromszoros olimpiai bajnokként is éhes a sikerekre – Szilágyi Áron a Nézőpontban
Háromszoros olimpiai bajnokként is éhes a sikerekre – Szilágyi Áron a Nézőpontban

Rajta kívül senkinek nem sikerült a sportág történetében háromszor egymás után olimpiai aranyat nyerni férfi kardvívásban egyéniben. A legendának számító Szilágyi Áron interjút adott a Székelyhon TV-nek vívásról, pályafutásáról, erdélyi kötődéseiről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés