Visszavonul az újdonsült F1-világbajnok Nico Rosberg

„Lewis Hamilton elvesztette a csatát, de megnyerte a háborút" – írja elemzésében a The Times napilap, miután a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hétvégi gáláján az újdonsült Forma–1-es világbajnok Nico Rosberg váratlanul bejelentette visszavonulását.

Hírösszefoglaló

2016. december 04., 17:072016. december 04., 17:07

A 31 éves német pilóta sokkoló búcsúját egy olyan szezon előzte meg, amelyben folyamatos feszültség volt közte és brit csapattársa között, amiért – egyebek mellett – a Mercedes megcserélte a szerelőcsapataikat. Hamilton a csapatutasítás ellenére az utolsó futamon még próbált ugyan taktikázni, de Rosberg végül mégis megfosztotta őt a trónjától.

A mindössze 31 éves német pilóta a bécsi FIA-gálán jelezte: huszonöt éve versenyez arról álmodozva, hogy Forma–1-es világbajnok lesz, és most ez kemény munkával és áldozatokkal megvalósult. „A szuzukai verseny megnyerése után – attól a pillanattól fogva, hogy a világbajnoki cím elérése már az én kezemben volt – óriási nyomás nehezedett rám. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy abbahagyom, ha világbajnok leszek. Abu-Dzabiban vasárnap reggel már tudtam, ez lehet az utolsó versenyem, és ez kitisztította a fejem a rajt előtt. Másnap reggel meghoztam a döntésem\" – fogalmazott Rosberg, aki amúgy 2016 nyarán még szerződést hosszabbított a Mercedessel 2018-ig.

Hogy a következő szezonban ki lesz az utóda, még nem tudni, de a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elfogadta ezt a szerinte bátor döntést. Niki Lauda, a Mercedes elöljárója is már napokkal korábban tudta, hogy versenyzőjük mire készül, és elég biztosnak érezte elhatározását ahhoz, hogy „útnak engedje\". „A Nico távozása által hagyott űrt betölteni lehetetlen, újrakezdésre van szükség. De hát ez nem katasztrófa: új kezdet jön egy új pilótával. Karácsony előtt döntést hozunk\" – nyilatkozta.

A versenyzőtársakat is egytől egyik meglepte a hír, csak Lewis Hamilton számított erre a lépésre. Hozzátette, sajnálja, hogy elmarad a kettejük közötti visszavágó, és hiányozni fog neki a rivalizálásuk. „Úgy gondolta, a csúcson kell abbahagyni\" – tette hozzá. Nico Rosberg egyénként a Williams volánja mögött tíz évvel ezelőtt, a Bahreini Nagydíjon mutatkozott be az autóversenyek királykategóriájában, ahol – az ugyancsak Forma–1-es világbajnok finn Keke Rosberg fiaként – azóta 206 futamon 23 győzelmet aratott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Ha fejben erős vagy, jöhet bármilyen kihívás – 24 órás kerékpárversenye után beszélgettünk Kisjancsi Andrással

A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.

Ha fejben erős vagy, jöhet bármilyen kihívás – 24 órás kerékpárversenye után beszélgettünk Kisjancsi Andrással
2025. szeptember 13., szombat

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók

A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók
2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres