
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen – írta hétfőn az Index.
2023. november 27., 14:552023. november 27., 14:55
A 34 esztendős klasszis a honlapnak adott interjúban árulta el, hogy első gyermeke augusztusi születését követően néhány héttel már elkezdte az edzéseket,
A kilencszeres nagymedencés világbajnok elárulta,
Hozzátette, az olimpiai szintidőt egészen júniusig lehet teljesíteni, és több lehetősége is lesz erre.
Hosszú megjegyezte, várhatóan két kedvenc számában, 400 és 200 méter vegyesen – utóbbiban még mindig az ő 2015-ös ideje a világrekord – próbálja meg kiharcolni az olimpiai szereplést.

Megszületett Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó gyermeke.

Egyelőre nem zárta le sportolói pályafutását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, aki anyai örömök elé néz. A 33 éves versenyző többek között erről beszélt az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban.

A mai napig edz, de a súlypontok átalakultak várandóssága során, ugyanakkor az élsporttól nem vesz búcsút Hosszú Katinka.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
Spanyolország válogatottja legyőzte Franciaországot a labdarúgó-világbajnokság Dallasban rendezett elődöntőjében, ezáltal első csapatként bejutott a torna fináléjába. A nagy esélyesnek tartott gall kakasok búcsúzni kényszerültek a világbajnokságtól.
Az elmúlt két hétben két romániai challenger tornán győztes Piros Zsombor 49 helyet javítva a 120. pozícióba lépett előre a férfi teniszezők világranglistáján, melyet továbbra is nagy fölénnyel a wimbledoni bajnok Jannik Sinner vezet.
A címvédő argentin válogatott csaknem egy órán keresztül emberelőnyben játszva, hosszabbítás után 3-1-re legyőzte a svájci csapatot a labdarúgóvébé Kansas Cityben rendezett negyeddöntőjében.
szóljon hozzá!