
Fotó: Kristo Robert
Három olyan jégkorongozót nevezett a Csíkszeredai HSC jégkorongcsapata a pénteken kezdődő, Sportul Studențesc elleni helyosztóra, akik 18 évvel ezelőtt, az 1997-es bajnokcsapatban is szerepeltek.
2015. március 04., 17:242015. március 04., 17:24
Hozó Levente, Kolozsi Lóránt és Simon Rudolf mellett újra jégre korcsolyázik Csiszer Előd és Kósa Endre is, akik több ifjúsági játékossal oldalukon állnak ki hargitai színekben az egyik fél harmadik győzelméig tartó sorozatban.
Ismert ugyanis, hogy a HSC-t működtető Csíkszeredai Sportklub vezetősége a Mol Liga alapszakaszát követően több játékosát kölcsönadta – nyolcan a Gyergyószentmiklósi Progymet, négyen pedig a Galaci Dunăreát erősítik –, a légiósaik pedig vagy hazautaztak, vagy más csapathoz igazoltak.
„A Mol Liga alapszakaszában pályára lépő csapatból hét játékosunk maradt. A keretet az amatőr bajnokságban játszó veteránokkal, illetve az U18-as bajnokságban szereplő fiatalokkal egészítettük ki. Visszatér két, hosszú ideig sérüléssel bajlódó hokisunk, Moldován Ervin és a fiatal Iszlay Gergő. Sajnos, ebben a felállításban egyetlen közös edzést sem tudtunk végezni az idősebbek munkahelyi elfoglaltsága miatt, de bízunk a jó szereplésben, abban, hogy háromszor le tudjuk győzni a fővárosi egyetemisták csapatát” – magyarázta Gál Sándor, a HSC edzője.
Az 5. helyért kiírt Csíkszeredai HSC–Bukaresti Sportul Studențesc helyosztó pénteken 19.30 órakor rajtol, másnap, szombaton 19 órától, vasárnap pedig délben kezdődnek a mérkőzések. Ha szükség lesz, akkor a negyedik és ötödik összecsapást március 13-án és 14-én rendezik. Mindegyik találkozó a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán lesz.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!