
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar női vízilabda-válogatott bejutott a dohai világbajnokság döntőjébe: Mihók Attila és Cseh Sándor együttese szerdán a négy között ötméteresekkel 13-11-re nyert a görög csapat ellen.
2024. február 14., 17:572024. február 14., 17:57
2024. február 14., 18:262024. február 14., 18:26
Ahogyan a címvédő és Európa-bajnok hollandok elleni negyeddöntőben, a büntetőpárbajban ezúttal sem rontottak a magyarok, Magyari Aldával szemben pedig kétszer is hibáztak a görögök.
Eredmény:
női vízilabdatorna, elődöntő:
Magyarország-Görögország 13-11 (3-3, 3-3, 1-1, 2-2, 4-2) – ötméteresekkel
gólszerzők: Parkes 3, Leimeter, Szilágyi 2-2, Vályi, Garda 1-1, illetve Ninu 4, E. Plevirtu, Jannopulu, Kidrioti, Elefteriadu, Miriokefalitaki 1-1
A szerdai elődöntős összecsapásról a 15 fős magyar keretből, akárcsak a hollandok elleni negyeddöntőről, Faragó Kamilla és Kuna Szonja maradt ki.
A magyarok szétszórtan játszottak, előbb védekezésben váltották el magukat, majd hátrányban nem figyeltek Eirini Ninura, aki öt perc alatt három gólt szerzett. A magyarok Vályi Vanda pattintásával zárkóztak fel, majd Leimeter Dóra értékesítette második nekifutásból a fórt.
A második ráúszás után – melynél Vályi szokás szerint elhozta a labdát – emberelőnyben támadhatott a magyar csapat. Garda Krisztina lövése ugyan kijött a felső lécről, de Parkes a kipattanót bepofozta, megszerezve ezzel először a vezetést. Magyari védései után elöl Mahieu Geraldine harcolt ki kiállítást, de Garda újra a lécet találta el. A görögök gyorsan fordítottak, két emberelőnyt is magabiztosan értékesítettek. Magyarit Neszmélyi Boglárka váltotta a kapuban, de őt is gyorsan felavatták, igaz, csak a VAR segítségével, majd Magyari visszatért. Kevesebb, mint egy perccel a félidő vége előtt újra betaláltak a magyarok, Rybanska Natasa remek passzánál a harmadik gólját szerző Parkes húzta be a labdát emberelőnyből.
A harmadik negyedet Ninu negyedik találata vezette fel. Ezután szinte játékmegszakítás nélkül küzdöttek egymással a felek. Mindkét oldalon helyzetek, fórok maradtak ki, a játékvezetők pedig sorra ítélték a kontrákat, égetve ezzel a játékosok energiáját. A majd egy negyeden át tartó magyar gólcsendet Szilágyi Dorottya törte meg 41 másodperccel a szünet előtt (7-7).
Az újabb magyar fór előtt Mihók Attila időt kért, a figurát pedig Szilágyi fejezte be, a görög kapus füle mellett tüzelt a hálóba. A rivális azonnal válaszolt, Nikoleta Elefteriadu emberelőnyből talált be. Elöl Parkers újabb előnyt harcolt ki, Garda lövését azonban blokkolták, ráadásul a visszaúszás közben ki is állították, a görögök pedig időt kértek. Az ellenfél szépen megjátszotta a kontrát, és közvetlenül közelről talált a hálóba.
A magyarok egy perccel a vége előtt támadhattak az egyenlítésért, Parkes ráadásul emberelőnyt harcolt ki, természetesen jött az időkérés: a labda ugyan többször „dadogott” a keresztpasszok közben, de Leimeter végül kilőtte a jobb felsőt. A görögöknek 18 másodpercük maradt, de az eredmény nem változott, és akárcsak a hollandok elleni negyeddöntőben, jöhettek az ötméteresek.
Elefteriadu az első ötöst a felső lécre lőtte, Keszthelyi Rita nem hibázott. Vasziliki Plevritu bal sarokba tartó lövését Magyari védte, Garda pedig kilőtte a ugyanazt az oldalt. Jannopulu magabiztosan bombázott a hálóba, de így tett Szilágyi is. Elefteri Plveritu hidegvérű volt, de aztán Gurisatti Gréta sem hibázott, aki így eldöntötte ezzel az összecsapást.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!