
Szoboszlai Dominik büntetőből volt eredményes az olaszok ellen
Fotó: UEFA.com
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
2025. december 10., 00:242025. december 10., 00:24
2025. december 10., 00:482025. december 10., 00:48
A magyar válogatott csapatkapitánya végig a pályán volt Milánóban, Kerkez Milos viszont a kispadon ült, és végül nem állt be. Az Internél Hakan Calhanoglu és Yann Bisseck is megsérült az első fél órában, mindkét játékost le kellett cserélni, majd a 32. percben Ibrahima Konaté betalált ugyan, de kezezés miatt a játékvezető érvénytelenítette a Liverpool gólját – írta összefoglalójában az MTI.
Győzelmével az angol bajnok a nyolcadik helyre zárkózott fel.
A három éve kezdődött stadionátépítés óta először játszott újra a Camp Nouban a Barcelona Bajnokok Ligája-mérkőzést, de a vezetést az Eintracht Frankfurt szerezte meg a 21. percben, sőt a szünetig a hazaiak nem tudtak mit kezdeni a németek védekezésével. Szünet után aztán Jules Koundé két fejes góljával a katalánok három perc alatt fordítottak, a világbajnoki ezüstérmes francia válogatott hátvéd korábbi 41 Bajnokok Ligája-mérkőzésén mindössze egyszer volt eredményes.
Szoboszlai Dominik: gólöröm a magasban
Fotó: UEFA.com
Sallai Rolanddal a kezdőcsapatában állt fel a Galatasaray idegenben a Monaco ellen. A gól nélküli első félidőt követően a francia csapat előnybe kerülhetett volna, de a svájci Denis Zakaria tizenegyesét Ugurcan Cakir hárította az 51. percben. Később a török kapus megsérült, a helyére beálló Günay Güvenc pedig nem egész egy perccel később gólt kapott. Az amerikai Folarin Balogun szerzett vezetést a Monacónak a 68. percben, s ez a talált végül győzelmet jelentett.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor.
A döntőt Budapesten a Puskás Arénában rendezik május 30-án helyi idő szerint 18 órától.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 6. forduló:
Internazionale (olasz)-Liverpool (angol) 0-1 (0-0)
gól: Szoboszlai (88., 11-esből)
AS Monaco (francia)-Galatasaray (török) 1-0 (0-0)
gól: Balogun (68.)
FC Barcelona (spanyol)-Eintracht Frankfurt (német) 2-1 (0-1)
gól: Koundé (50., 53.), illetve Knauff (21.)
Atalanta (olasz)-Chelsea (angol) 2-1 (0-1)
gól: Scamacca (55.), De Ketelaere (83.), illetve Joao Pedro (25.)
Tottenham Hotspur (angol)-Slavia Praha (cseh) 3-0 (1-0)
gól: Zima (26., öngól), Kudus (50., 11-esből), Simons (79., 11-esből)
PSV Eindhoven (holland)-Atlético Madrid (spanyol) 2-3 (1-1)
gól: Til (10.), Pepi (85.), illetve Álvarez (37.), Hancko (52.), Sorloth (56.)
Union Saint-Gilloise (belga) - Olympique Marseille (francia) 2-3 (1-2)
gól: Khalaili (5., 71.), illetve Paixao (15.), Greenwood (41., 58.)
korábban:
Kairat Almati (kazah)-Olimpiakosz (görög) 0-1 (0-0)
gól: G. Martins (73.)
Bayern München (német)-Sporting Lisboa (portugál) 3-1 (0-0)
gól: Gnabry (65.), Karl (69.), Tah (77.), illetve Kimmich (54., öngól)

Szoboszlai Dominik gólt szerzett a Leeds United otthonában a Premier League-ben szombaton játszott mérkőzésen, de végül 3-3-as döntlen lett az eredmény.
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.
A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.
szóljon hozzá!