
A Nemzetközi Úszószövetség jóváhagyta a szervezet központjának Budapestre költözését
Fotó: MTI
Jóváhagyta a Nemzetközi Úszószövetség (WA) kongresszusa az elnökség egyhangú döntését a jelenleg a svájci Lausanne-ban működő szervezet székházának Budapestre költözéséről -- közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a japán Fukuokában a tárca közleménye szerint.
2023. július 25., 15:402023. július 25., 15:40
A felek aláírták a szervezet székházának Budapestre költözéséről szóló megállapodást, majd Huszain al-Muszallam elnök kitüntetést adott át Szijjártó Péternek a vizes sportok érdekében végzett munkájáért.
A miniszter a WA kongresszusán üdvözölte a döntést a szervezet budapesti költözéséről, és arról számolt be, hogy Magyarországon már most is két nemzetközi sportszövetségnek van központja, emellett tíz nemzetközi szervezetnek, amelyek közül nyolc az ENSZ-hez kötődik.
Aláhúzta:
Beszédében a tárcavezető kétségtelennek nevezte, hogy ,,őrült időket" él ma a világ, hatalmas változások zajlanak az emberek mindennapi életében, és kétszer is teljesen a feje tetejére állt a globális rend, új korszak van születőben.
Szavai szerint ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a jelenleg is zajló 20. vizes világbajnokságot 2021-ben kellett volna megrendezni, viszont a koronavírus-járvány miatt Japán végül azt elhalasztotta, így tavaly rendkívüli vb-re került sor, amelynek Budapest lett a házigazdája.
Ezt megelőzően a szervezet 2015-ben felkérte Magyarországot, hogy biztosítson helyszínt 2017-ben az úszó-világbajnokságnak a visszalépését bejelentő Mexikó helyett, hazánk pedig igent mondott, és két év alatt végrehajtott minden szükséges előkészületet.
– fogalmazott. Szijjártó Péter büszkeségét fejezte ki amiatt, hogy 2017 és 2022 után Magyarország 2027-ben is vizes világbajnokságot rendezhet, így tíz éven belül ,,mesterhármast" ér el. ,,Ezt örömmel tettük és tesszük, készek vagyunk bármilyen rendezvényt azonnal megtartani" – közölte.
Rámutatott: Magyarország kiemelt szerepet játszik a világ úszósportjában, a Nemzetközi Úszószövetség 1908-as létrehozásakor a nyolc alapító tag között volt, továbbá harminchét olimpiai aranyérmet nyert úszásban és kilenc másikat vízilabdában.
Magyarország ma a hetedik a világbajnokságok összesített éremtábláján, a magyar sportolók már több mint száz érmet nyertek, miközben a lakosságszám tekintetében csak a 95. helyezett az ország, és ez a sikertörténet folytatódik, miután két újabb érmet sikerült szerezni a mostani versenyek során – emelte ki.
A külügyi tárca vezetője azt is hangsúlyozta, hogy
,,Minden túlzás nélkül mondható, hogy mi, magyarok úszónemzet vagyunk, úszók nemzete vagyunk, s ugyanez igaz a vízilabdára is" – mondta, felidézve ,,minden idők legérzelmesebb” vízilabda-meccsét, az 1956-os olimpiai torna döntőjét Magyarország és a Szovjetunió között.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!