
Kácsor Gréta (középen) Erdélyben folytatja pályafutását
Fotó: Magyar női kézilabda-szövetség/Facebook
Kácsor Gréta válogatott kézilabdázó a besztercei Gloria csapatában folytatja pályafutását.
2024. június 04., 22:202024. június 04., 22:20
2024. június 04., 22:342024. június 04., 22:34
A junior korosztályban 2018-ban világ-, 2019-ben Európa-bajnok balátlövő már december középén bejelentette, hogy távozik a Debrecen csapatától. A besztercei klub egyelőre nem jelentette be az érkezését, de két román hírportál, a sport.ro és a handbalmania.ro is tényként közölte, hogy idén nyáron a besztercei Gloria együtteséhez igazol.
Új csapata az előző idényben a bajnokságban bronz-, az Európa-ligában ezüstérmes lett, a következő szezonra pedig szabadkártyát kért a Bajnokok Ligájába.
A 24 éves váci nevelésű kézilabdázó – aki tagja az olimpiára készülő válogatott keretének – az elmúlt két idényt töltötte a DVSC-ben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!