
Nem jött össze. A Ferencváros összesítésben 3-1-es eredménnyel esett ki a BÉ-selejtezőből
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a keddi visszavágón a vendég Midtjyllanddal, amely így 3-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójából.
2024. augusztus 14., 08:002024. augusztus 14., 08:00
A zöld-fehérek ugyan a francia Ibrahim Cissé góljával hamar megfelezték idegenben összeszedett hátrányukat, de a dán bajnok a második félidő elején Oliver Sörensen találatával egyenlített, innentől a magyar csapatnak nem volt reális esélye arra, hogy megfordítsa a párharcot.
Nagy elánnal kezdett a Ferencváros, érezhetően minél hamarabb meg akarta kezdeni a felzárkózást a kétgólos előnyben lévő ellenfeléhez, amely csak elvétve tudott átlépni a félpályán, így kizárólag a védekezésre összpontosított.
Bár egy ideig ezt sikerrel tették a dánok, mert vagy blokkolták a lövéseket vagy a befejezések voltak pontatlanok, aztán bő negyedóra elteltével kifizetődtek a magyar bajnok erőfeszítései, mert Cissé saját fejesének kipattanóját másodjára már a kapuba továbbította.
A szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtó, sorozatosan tetszetős támadásokat vezető FTC a szünetig nem tudta megszerezni a hőn áhított második gólt, sőt, a végén Dibusznak két nagy védése is volt, egyszer pedig Cissé tisztázta a kapuba tartó labdát.
Térfélcserét követően ismét nagy lendülettel kezdett a Ferencváros, Rommens lövésénél bravúrral hárított a vendégkapus, de a hangulatot hamar lehűtötte, hogy a Midtjylland egy kontra végén bevette Dibusz kapuját.
Az idő múlásával egyre kevesebb hittel próbálkozott az FTC, inkább a Midtjyllandnak volt esélye arra, hogy a két csapat hét évvel ezelőtti párharcához hasonlóan kettős győzelemmel lépjen tovább, végül maradt a vendégeknek tökéletesen meg felelő döntetlen, miközben a játékvezető – a videobíró segítségével – a hosszabbítás utolsó percében még kiállította Gustavót.
Az FTC a párharc veszteseként átkerül az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójába, ahol a feröeri Klaksvík és a bosnyák Borac Banja Luka továbbjutójával küzdhet meg, legrosszabb esetben pedig a Konferencia-liga főtábláján szerepelhet. Az első meccset a szigetországiak nyerték 2-1-re.
Bognár György vezetőedző kupagyőztes alakulata háromgólos előnyből várta a keddi visszavágót, és mivel Windecker József büntetőjével már a 14. percben előnybe került, nyugodtan futballozhatott. Bár a rivális a második félidő derekára fordított, reális esélye így sem volt a párharc megfordítására.
A Paksra a cseh Mlada Boleslav és az izraeli Hapoel Beer-Seva továbbjutója vár a következő, immár főtáblára kerülésért zajló negyedik selejtezőkörben, a vesztes pedig búcsúzik.
Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Ferencvárosi TC-Midtjylland (dán) 1-1 (1-0)
Groupama Aréna, 18 027 néző, v.: Orel Grinfeeld (izraeli)
Továbbjutott: a Midtjylland 3-1-es összesítéssel.
gólszerzők: Cissé (17.), illetve Sörensen (50.)
piros lap: Gustavo (96.)
sárga lap: Ramírez (40.), Zachariassen (66.), Botka (76.), Kady (85.), illetve Askildsen (7.)
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!