
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A bronzéremért játszhat a tavalyi világbajnokságot megnyerő csapathoz képest alaposan megfiatalított magyar férfi vízilabda-válogatott, miután vasárnap 11-8 arányú vereséget szenvedett a házigazda horvátoktól a zágrábi Európa-bajnokság elődöntőjében.
2024. január 14., 20:402024. január 14., 20:40
2024. január 14., 20:572024. január 14., 20:57
A világbajnok, ezzel olimpiai kvótás magyar együttes javarészt fiatal tehetségekkel szerepel a kontinensviadalon, így már az meglepetés volt, hogy csoportelsőként rögtön a nyolc közé jutott, ahol aztán az olimpiai bajnok szerbeket búcsúztatta ötméteresekkel.
A második elődöntő kezdetére teljesen megtelt a Mladost uszoda, amelyben most először nem a magyar szurkolók voltak túlsúlyban tekintve, hogy a hazai csapat volt az ellenfél. Varga Zsolt szövetségi kapitány ezúttal Szeghalmi Zsombor mellett Molnár Eriket hagyta ki a 15 fős keretből, így utóbbi helyére visszakerült a betegsége után meggyógyult Hárai Balázs.
Ezt követően a kapusok percei következtek, de egy remek bejátszás után Vukicevic már nem hibázott. A magyar csapat az első akció sikere után nemcsak egyenlő létszámban, de fórból és megúszásból sem tudott betalálni, mígnem Vigvári Vince egy pimasz ejtéssel bevette Bijac kapuját.
A folytatásban a mezőny legfiatalabb játékosa, Varga Vince hozta el a labdát, de nem sikerült átvenni a vezetést, míg hátul a felső léc segítette ki Gyapjast. A második negyed második horvát emberelőnyét azonban már nem sikerült kivédekezni, így harmadszor is a hazaiak vezettek, sőt, ahhoz Gyapjas hatalmas bravúrja kellett, hogy ne húzzanak el kettővel.
A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, amikor a nagyszünet előtt kétgólos előnyre tettek szert a horvátok.
A térfélcserét követően Vigvári Vendel is megnyerte a ráúszást, ráadásul ezúttal a játékrész első előnyéből Nagy Ádám be is talált.
Mindkét oldalon kihagyott emberelőnyök következtek, de a kulcsfontosságú gólokat ezúttal is a horvátok szerezték két ötméteresből, viszont előbb Nagy Ádám pontos bombája jelentette a választ, majd Vigvári Vince lövése. Az utolsó szünet előtti percekben még egy gólváltás történt, így Fekete is feliratkozott a duplázók közé.
A záró nyolc perc első horvát támadása végsőkig kijátszott emberelőnyös gólt hozott, ahogy a második is, azaz a házigazda 6:30 perccel a vége előtt először vezetett három találattal. A magyarok sokáig nem tudták kihasználni a fórjaikat, mígnem Varga Zsolt szakvezető időkérése után Nagy Ádám már nem hibázott. Ennek ellenére bő három perccel a vége előtt Butic megúszásból lőtt gólja az érdemi kérdések lezárását jelentette.
Sikerével a házigazda sorozatban hatodszor játszhat finálét Eb-n.
Az együttes hazai medencében korábban mindkét alkalommal aranyérmet szerzett.
A horvát-spanyol finálé pedig nemcsak az Európa-bajnoki címről, hanem az ötkarikás indulási jogról is dönt majd.
Férfi vízilabda Európa-bajnokság, elődöntő:
Horvátország-Magyarország 11-8 (2-2, 2-0, 3-4, 4-2)
gólszerzők: Marinic Kragic 3, Fatovic 2, Kharkov, Vukicevic, Buric, Loncar, Butic, Vrlic 1-1, illetve Nagy Á., Vigvári Vi. 3-3, Fekete 2
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!