2010. március 04., 10:242010. március 04., 10:24
„Jól ment a játék, színvonalas meccset játszottunk – nyilatkozta honlapján a magyar teniszező. – A szervámat különösen éreztem, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nyerni tudtam. A lábam egyelőre jó, remélem, ez így is marad. Nem igazán edzettem, inkább pihentettem a lábam, ami jó döntésnek bizonyult.” A világranglistán 31. helyezett, Monterreyben ötödikként kiemelt Szávay ellenfele a második fordulóban az ugyancsak német Anna-Lena Grönefeld lesz, aki jelenleg 60. a rangsorban.
A két teniszező most csap össze először WTA-tornán. A 25 éves Grönefeld eddigi legjobb helyezése még 2006-ból származik, amikor 14. volt a rangsorban. A felemás évkezdés után a két héttel ezelőtti, dubaji versenyen a selejtezőből indulva a főtáblára került, ahol a nyolcaddöntőig jutott. Monterreyben meglepetésre már az első fordulóban kiesett az első helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics, aki a lett Anastasija Sevastovával szemben maradt alul 5:7, 6:4, 6:4-re.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.