
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Címét megvédve aranyérmet nyert vasárnap a Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna összeállítású női kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.
2023. július 30., 18:462023. július 30., 18:46
2023. július 30., 19:142023. július 30., 19:14
A válogatott kiemeltként a 16 között lépett először pástra szombaton, amikor 45-39-re verte a lengyeleket.
A már vasárnapi negyeddöntőben 45-35-re nyert a görögök ellen, akiknél ott volt az egyéni verseny ezüst- és egyik bronzérmese.
Az elődöntőben 45-39-re múlta felül a dél-koreaiakat a válogatott, melyben egy változás történt a tavaly, Kairóban győztes csapathoz képest:
A döntőben a franciákkal vívtak a magyarok csakúgy, mint egy éve: akkor 45-40-es magyar siker született, most 45-38-as.
A franciáknál két csere volt az előző évhez képest, de nem gyengült a csapatuk. Az első asszóban Pusztai 5-2-re kikapott Manon Apithy-Brunet-től, majd Battai 5-5-ös döntetlent ért el Sara Balzerrel szemben, aztán Szűcs 5-3-ra maradt alul Caroline Querolival szemben. Az első harmad után 10-15 volt az állás. A következő szakasz magyar sikerrel indult, Battai bizonyult jobbnak Brunet-nél egy tussal, majd Pusztai hárommal kevesebb tust adott, mint Queroli.
A harmadik szakasz 29-30-ról kezdődött. Battai 6-3-ra verte Querolit, aztán megint Márton parádézott, Brunet elleni 5-1-es győzelemmel bizonytalanította el még jobban a franciákat. Végül Pusztai zárta le az ütközetet a Balzerrel szembeni 5-4-es asszóval.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Márton plusz tízes, Battai plusz négyes, Szűcs mínusz kettes, Pusztai mínusz ötös találati mutatóval fejezte be az összecsapást.
mert eleve kijutó helyen álltak, ráadásul az áprilistól áprilisig tartó egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye éppen a világbajnokság, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám mindenképpen benne lesz majd az összesítésben.
A női kardozók a magyar küldöttség negyedik érmét szerezték Milánóban: korábban győzött a párbajtőröző Koch Máté és a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfi kardcsapat, Szilágyi pedig harmadik lett egyéniben.
Eredmények (29 csapat):
szombaton:
a 16 között:
Magyarország-Lengyelország 45-39
vasárnap:
negyeddöntő:
Franciaország-Japán 45-37
Ukrajna-Egyesült Államok 45-44
Magyarország-Görögország 45-35
Koreai Köztársaság-Azerbajdzsán 45-43
elődöntő:
Franciaország-Ukrajna 45-32
Magyarország-Koreai Köztársaság 45-39
a 3. helyért:
Koreai Köztársaság-Ukrajna 45-32
döntő:
Magyarország-Franciaország 45-38
A végeredmény: 1. Magyarország (Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna), 2. Franciaország (Sara Balzer, Margaux Rifkiss, Manon Apithy-Brunet, Caroline Queroli), 3. Koreai Köztársaság (Dzson Eun Hje, Jun Dzsi Szu, Csoj Sze Pin, Dzson Haj Jung)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban.
A csoportjából százszázalékos mérleggel érkező magyar válogatott sokáig szoros meccset vívott Hollandiával, amely ellen azonban végül 16-11-re nyert a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzésén.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
szóljon hozzá!