
A több mint 80 százalékban magyarok lakta Kisiratoson már három éve működik magyar kölyökcsapat, ezt is beemelték az UTA szervezeti egységébe
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Egyelőre három csoportban kezdődtek meg a kimondottan magyar anyanyelvű gyerekek számára az edzések az UTÁ-nál. Az aradi élvonalbeli labdarúgóklub vezetősége növelni szeretné a magyar kölyökcsapatok számát, ezért további jelentkezőket vár.
2025. március 17., 16:202025. március 17., 16:20
Az UTA tulajdonosa, Mészár Sándor sportmenedzser a múlt év végén jelezte, hogy idén tavasszal magyar nyelvű foglalkozásokat kívánnak indítani különböző korosztályú gyerekeknek, akiket érdekel a labdarúgás, de román közegben eddig nem tudtak érvényesülni. A futballvezető közölte szerkesztőségünkkel, hogy immár várják az elemi és általános iskolás korú gyerekeket (az előkészítő osztályól a nyolcadikosokig) a tréningekre.
Mészár Sándor elmondta, miért tartja fontosnak, hogy anyanyelvükön képezzék a gyerekeket.
A klubvezető szerint van igény a magyar nyelvű foglalkozásokra, és már három csoportot be is indítottak: Aradon egy-egy belvárosi, illetve Vlaicu–Séga–Gáj kerületi csoportot, továbbá egyet Kisiratoson. Utóbbi településen már három éve létrejött egy magyar gyerekekből álló focicsapat, azt emelték be a rendszerükbe.
Elsősorban fiúkat várnak, de nem utasítják vissza a labdarúgás iránt érdeklődő lányokat sem. A korosztályos bajnokságok már zajlanak, egyelőre tehát nem vehetnek részt benne az UTA új magyar csapatai, de Mészár Sándor elmondta azt is, hogy cél a versenyeztetés, ezért az ősszel kezdődő új bajnokságokba már beíratják a gyerekeket.
Az aradi csoportokkal Erdei Viorel szakedző, a kisiratosival Horváth Zsolt és Miklós Tibor foglalkozik. Az aradi edzések a Hunedoarei utcai Atletico-pályán, illetve Ségán, a Constantin Brîncoveanu utcai műfüves pályán zajlanak. Érdeklődni Erdei Viorelnél lehet a 0744/889–736-os telefonszámon.

A Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központja szervezésében a román első ligás futballbajnokság két magyar klubvezetője, Mészár Sándor (UTA) és Diószegi László (Sepsi OSK) elnöke beszélt egy közönségtalálkozón a labdarúgás közösségformáló erejéről.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!