
A legnagyobb esélyes Juventus az Olympique Lyonnal találkozik a labdarúgó-Európa Liga negyeddöntőjében.
2014. március 21., 15:412014. március 21., 15:41
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteki sorsolásán eldőlt, hogy az olasz bajnok és listavezető – amelynek stadionjában rendezik a sorozat május 14-i döntőjét – idegenben lép pályára az első mérkőzésen.
A tavaly elődöntős – csütörtökön Gulácsi Péter csapatát, a Salzburgot búcsúztató – Basel a 2004-ben UEFA-kupát nyerő Valenciával mérkőzik, míg az AZ Alkmaar a Benficával csap össze.
A FC Porto a Sevilla együttesével került össze – a két csapat a 2010/11-es idényben a legjobb 32 között vívott párharcot, akkor a portugálok idegenben lőtt több góllal diadalmaskodtak.
A negyeddöntő első mérkőzéseit április 3-án rendezik, a visszavágókra pedig egy héttel később kerül sor.
Európa Liga, nyolcaddöntő, csütörtöki visszavágók:
Salzburg (osztrák)–Basel (svájci) 1-2 (továbbjutott a Basel 2-1-es összesítéssel)
Napoli (olasz)–FC Porto (portugál) 2-2 (tj. az FC Porto 3-2-es összesítéssel)
Real Betis–Sevilla 0-2 – büntetőkkel 3-4 (tj. a Sevilla 2-2 után büntetőkkel)
Benfica (portugál)–Tottenham Hotspur (angol) 2-2 (tj. a Benfica 5-3-as összesítéssel)
Fiorentina (olasz)–Juventus (olasz) 0-1 (tj. a Juventus 2-1-es összesítéssel)
Valencia (spanyol)–Ludogorec (bolgár) 1-0 (tj. a Valencia 4-0-s összesítéssel)
Viktoria Plzen–Olympique Lyon (francia) 2-1 (tj. a Lyon 5-3-as összesítéssel)
Anzsi Mahacskala (orosz)-AZ Alkmaar (holland) 0-0 (tj. az Alkmaar 1-0-ás összesítéssel)
A negyeddöntő párosítása:
AZ Alkmaar–Benfica
Olympique Lyon–Juventus
Basel–Valencia
FC Porto–Sevilla
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!