Hirdetés

Lefújták a „románkodást”: a bíróság alapfokon érvénytelenítette Novák Eduárd légiósszabályát

Nem ingük, nem veszik magukra. Az igazságszolgáltatás is Novák Eduárd „40-es törvénye” ellen fordult •  Fotó: Facebook/Novák Eduárd

Nem ingük, nem veszik magukra. Az igazságszolgáltatás is Novák Eduárd „40-es törvénye” ellen fordult

Fotó: Facebook/Novák Eduárd

Egy erdélyi sportklub elérte, hogy bírósági úton érvénytelenítsék Novák Eduárd volt sportminiszter vitatott tavalyi rendeletét, miszerint a csapatsportok képviselőinek legkevesebb 40 százalékban romániai játékosokat kell pályára küldeniük a hivatalos országos megmérettetéseken, ellenkező esetben súlyos pénzbüntetést kapnak. A főleg a nemzetközi porondon és az élbajnokságokban bizonyítani kívánó egyesületeket sújtó szabályozás – melyet eddig is csak hellyel-közzel alkalmaztak a klubok – az RMDSZ tárcavezetőjének idén júniusi távozása után is érvényben maradt, sőt a megszüntetett sportminisztérium utódjának vezetője is kitartott mellette.

Páva Adorján

2023. október 16., 13:082023. október 16., 13:08

2023. október 16., 13:122023. október 16., 13:12

Mint ismeretes, a 2022 júliusa óta érvényben lévő rendelet célja az volt, hogy több szerep jusson a hazai sportolóknak, ezáltal pedig nagyobb merítési lehetőséget biztosítson a román válogatottaknak. „A sport országos prioritás! Nemzeti válogatottjaink segítése érdekében támogatni kell a román sportolókat, és előnyben kell részesíteni őket. Köszönet a szövetségeknek a döntés meghozatalához szükséges egyeztetésekért és sok sikert a megvalósításhoz!” – közölte tavaly nyáron Novák, aki elmondása szerint minden érintettel egyeztetett a csapatsportokban érdekelt felnőtt- és juniorgárdákra egyaránt vonatkozó intézkedésről, és hálás volt a „támogatásért”.

Az egyeztetés sok esetben minden bizonnyal az értesítésben merült ki, ugyanis számos élcsapat és sportszövetség képviselője tiltakozott az új szabályozás bevezetése ellen. Hiszen egyrészt hirtelen, rövid idő alatt kellett megfelelni a korlátozásnak, miközben sok klub több évre szerződtetett nagy összegekért sok külföldi sportolót.

Hirdetés

A legtöbben – köztük a Román Labdarúgó-szövetség elnöke is – diszkriminációt emlegetett, mely szembe megy az uniós szabad munkavállalás elvével.

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke is azon a véleményen volt, hogy a „40-es törvényként” emlegetett rendelet sérti a szabad munkavállaláshoz való jogot. A román sportsajtóban közben olyan vélemények is napvilágot láttak, miszerint a székely-magyar mivolta miatt többször kitámadott miniszter nagyon bizonyítani akart, de túlzott „románkodásával” átesett a ló másik oldalára. Azt is megemlítették, hogy Románia emiatt akár kötelezettségszegési eljárást is kockáztat az Unió előtt.

A rengeteg kritika ellenére a sportolóként kerékpározásban paralimpiai, világ- és Európa-bajnok Novák Eduárd kitartott az intézkedés mellett, és miután a klubok nagy része nem volt hajlandó betartani az előírásokat, a megszegőkre kiróható minimális büntetést meccsenként 3000 lejről 30 ezer lejre emelték. Idén februárban a tárcavezető újfent leszögezte: a közvéleményben elterjedtekkel ellentétben a 2022/500-as számú rendelet nem sérti az európai normákat, sem az Európai Unió működéséről szóló szerződés 45. cikkében előírt szabad mozgást, tehát nem diszkriminatív jellegű, „Franciaországból, Olaszországból és más országokból is láthatunk példákat, amelyek hasonló intézkedéseket alkalmaztak, és ott senki nem tartotta mindezt diszkriminatívnak”.

A „40-es törvény” a miniszter egyik legfontosabb megvalósításává, vagy inkább célkitűzésévé vált, az intézkedést népszerűsítő vizuális elemek egyike még mindig a volt miniszter Facebook-oldalának borítóképeként szolgál. Novák Eduárdnak idén júniusban távoznia kellett tisztségéből, miután az RMDSZ-kiszorították a bukaresti kormányból, de a rendelet ettől függetlenül érvényben maradt. Túlélte magát a minisztériumot is, hiszen a Marcel Ciolacu vezette kabinet lefokozta úgynevezett Országos Sportügynökséggé, amelyet államtitkári rangban vezet Elisabeta Lipă.

Bár Ciolacu ezt megelőzően rendkívül elégedetlenül beszélt az országos sportstratégiát is kidolgozó Novák munkájáról, legvitatottabb rendeletét nem törölték el, sőt Lipă is kiállt mellette.

„A kluboknak tudniuk kell, hogy mint minden más törvény esetében: ha nem tartod be, fizetsz. Úgy értettem, egyesek diszkriminációt kiáltanak, és hogy akadályozott a szabad munkavállalás. Hát lehet 50 külföldiük is, de a pályán legkevesebb 40 százalékban romániai sportolóknak kell szerepelniük” – hangoztatta még júliusban a többszörös olimpiai bajnok evezős. Aki amúgy a bürokráciára panaszkodott: csak augusztus közepére várta, hogy teljes jogkörrel munkába állhat a sportügynökség.

Elisabeta Lipă is megerősítette: a légiósszabálynak a labdarúgókluboknak is meg kell felelniük. Azoknak az egyesületeknek, amelyek a leginkább fittyet hánytak rá: a jelenleg zajló bajnoki idény elején például a 16-ból hat élvonalbeli csapat nem tartotta be. Kihágásukat a szakszövetség is „fedezi”, hiszen az FRF nem emelte át saját szabályzatába a légiósrendeletet. Máshol viszont – például a kosárlabdában, röplabdában – már tavaly óta igyekeznek megfelelni a követelményeknek.

Olyannyira, hogy röplabdában zöldasztalnál el is lehet veszíteni a meccset, amelyen nem tartják be a légiósszabályt. Erre volt is példa: a Balázsfalvi Alba hiába nyert 3-2-re a Dinamo ellen, végül 3-0-ra veszített, mert az egyik játszmában a megengedettnél több külföldi játékost szerepeltetett.

Kézilabdában viszont szintén felvállalták a szabályszegést az élcsapatok, ráadásul úgy, hogy bírságokat is kaptak. Azonban eleinte a szakszövetség egyik bizottsága által kirótt büntetést a másik törölte. Aztán idén már érvényben hagyták, és Constantin Din FRH-elnök nyáron megerősítette: az új, jelenleg zajló idényben is alkalmazzák.

Nem tetszik ez többek között a Beszterce-naszódi Gloria 2018 sportklubnak, amelynek a női kézilabda-élvonalban – és a nemzetközi porondon is – érdekelt csapata az idényt 10 hazai és 9 külföldi játékossal kezdte: az erdélyi egyesület bírósághoz fordult az ügyben.

A kolozsvári táblabíróság pedig helyt adott a keresetnek, és érvénytelenítette a hírhedt rendeletet. A pénteken kihirdetett alapfokú döntés 15 napon belül megfellebbezhető, immár az Országos Sportügynökség által.

Egyébként Novák Eduárd kezdeményezése Magyarországon is „követőkre” talált: a Mi Hazánk kimondottan a román sporttörvény mintájára szeretett volna hasonló szabályozást elfogadtatni az anyaországban, még szigorúbb, 50 százalékos hazai „képviselettel”. A Sportal.hu portál februárban többek között a Ferencvárost is reagáltatta az ötletre. „A Mi Hazánk minden javaslata radikális, ahogy ez is az. Az FTC labdarúgócsapata esetében ez a nemzetközi kupaszereplést, a kupasikereket szüntetné meg, amit rendkívüli módon sajnálnánk” – állt a zöld-fehérek sajtóosztályának reakciójában.

Nagy Zsigmond sportjogász szerint egy ilyen korlátozási tervezet nem tűnik összhangban állónak a nemzetközi sportjoggal, az európai futballszövetség (UEFA) tornáin például ezt a kérdést precízen szabályozzák kifejezetten az utánpótlás védelmében.

Idézet
Az UEFA-sorozatokba 25 játékos nevezhető, ebből nyolcnak kell hazai nevelésűnek lennie. Egységben az Európai Unió szabályaival, fontos megjegyezni, hogy itt nem lehet az állampolgárság mérvadó, hiszen az alapján az EU-ban nem korlátozhatják a munkavállalást (lásd Bosman-ügy).

Azt viszont jogi értelemben a csapat vezetésére bízza az UEFA, mint sportszakmai kérdést, hogy az adott országban nevelkedett játékosok közülük mennyien játszanak a pályán, azaz például a Ferencvárosnál Csercseszov mester (akit azóta leváltottak – szerk. megj.) megteheti, hogy a 17 nevezett légiósból saját belátása szerint akár 11-et küldjön pályára – magyarázta a Sportal.blikk.hu oldalnak Nagy.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés