Hirdetés

Kupaspecialista marad a CFR?

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata ma abban a sorozatban folytatja szereplését, amely az elmúlt két év tanúságai szerint a legjobban fekszik neki: az erdélyi vasutascsapat a Dinamo otthonában vendégszerepel a Román Kupa elődöntőjének első mérkőzésén (Pro Tv, 20.15).

Páva Adorján

2010. március 24., 08:592010. március 24., 08:59

A trófeát tavaly és tavalyelőtt is elhódító Gépész utcaiak a jelenlegi idény elején egyértelműen közölték, hogy céljaik között a Román Kupa újbóli megnyerése is szerepel. A bajnoki címért vívott küzdelemben is jól álló, éllovas CFR ma Bukarestben próbál ezért mindent megtenni, annak reményében, hogy nem szakítja meg remek szériáját a Román Kupában, amely sorozatban 13 sikert tesz ki – ebből egy hosszabbítás után, egy pedig büntetőrúgásokkal született. A CFR legutóbb 2006 novemberében szenvedett vereséget a kupasorozatban, akkor az FC Temesvár győzte le 2-0-ra Vajdahunyadon.

A kolozsváriak tavaly ősszel a Galaci Dunărea 2-0 arányú legyőzésével kezdték szereplésüket a Román Kupában, majd a szintén másodosztályos Craiovai Gaz Metan CFR következett, amelyet 1-0-ra múltak felül. Az első komolyabb ellenféllel a negyeddöntőben került szembe a vasutascsapat, ám az élvonalbeli Craiovai U sem jelentett akadályt (1-0). A kétmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben megrendezendő elődöntő párosításainak sorsolásán már jobban is járhatott volna a CFR, ugyanis a szintén a sorozat megnyerését célul kitűző Dinamóval került szembe.

„A Dinamo jó csapat, de nem jobb, mint mi. Célunk továbbra is a Román Kupa megnyerése” – jelentette ki Iuliu Mureşan, a CFR elnöke, miután a két csapat nemrég a bajokságban is találkozott: március 13-án Kolozsváron 2-2-re zártak a nagy bakikkal tarkított összecsapáson. A Liga 1 tavaszi idényében formába lendülő Dinamo a klubvezetők nyilatkozatai szerint szintén nem tart ellenfelétől, ezzel együtt Cornel Ţălnar vezetőedző tegnap óvatosságra intett: „Nehéz meccs vár ránk, főleg annak tudatában, hogy legjobb formában lévő csatárunk, Alexe megsérült. Fontos, hogy ne kapjunk gólt otthon.”

A Román Kupa elődöntőjének másik összecsapását csütörtökön rendezik: a Brassói FC az FC Vasluit fogadja (Pro Tv, 20.15). „Tudjuk, hogy az elmúlt időszakban nem remekeltünk, de most itt a lehetőség, hogy egy jó eredménnyel lezárjuk ezt a periódust” – nyilatkozta Viorel Moldovan, a Cenk alattiak trénere, aki nemrég még az ellenfelet készítette fel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
Hirdetés