2007. november 15., 00:002007. november 15., 00:00
A vizeletvizsgálatot a Magyar Antidopping Csoport (MACS) két szakembere végezte, s a teszt azzal zárult, hogy Kovács Ágnes – miután a szükséges 75 milliliter helyett csak 25-öt tudott produkálni – hivatalos ügyben, az UNICEF jószolgálati nagyköveti megbízottjaként esedékes találkozója miatt távozott, de előtte még aláírta azt a papírt, amelyben indokolta ugyan lépését, egyúttal azonban elismerte a mintaadási szabály megsértését.
Az ügyből doppingfegyelmi eljárás kerekedett, Kovács Ágnes versenyzési jogát felfüggesztették, és a MACS jelentését megkapta a magyar hivatalos testületeken kívül az európai (LEN) és a nemzetközi úszószövetség (FINA), továbbá a Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) és a Sportdöntőbíróság (CAS) is. Az eljárási rend szerint a MÚSZ fegyelmi bizottságán a sor, a testület ma dönt, s ha ítéletét megfellebbezik, akkor a Darnyi Tamás olimpiai bajnok vezette, a jogerős határozatot meghozó fellebbviteli testület következik.
Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke szerint nehéz a végleges döntés meghozatala: „Kovács Ágnes és edzője, Turi György is helytelenül viselkedett, nem kellett volna őt elengedni. Ugyanakkor az ellenőrök dolga azokat leleplezni, akik vétkeztek, s nem az, hogy egy ártatlan versenyző, a példakép Kovács Ágnes életművét szétzilálják”.
MTI
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.