
A címvédő spanyolokkal is találkozik a kolozsvári csoportban a magyar és a román férfi kosárlabda-válogatott a jövő évi Európa-bajnokságon.
2016. november 22., 18:222016. november 22., 18:22
2016. november 23., 12:012016. november 23., 12:01
A keddi, isztambuli sorsoláson a Stojan Ivkovic szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott a C jelű hatosban kapott helyet, a Rióban olimpiai bronzérmes, világbajnoki ötödik Spanyolország mellett a házigazda Romániával, a legutóbb Eb-hetedik Csehországgal, az olimpiai ötödik Horvátországgal, továbbá Montenegróval.
„Az biztos, hogy minden meccs nagyon kemény lesz, a csoportból a románok és a magyarok azok, akiknek eredetileg nem lett volna semmi keresnivalójuk az Eb-n. Az elmúlt négy évben azonban bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk meglepetéseket okozni\" – mondta az MTI-nek Ivkovic, aki hozzátette, a következő két hétben közzéteszik a válogatott felkészülési programját az Eb-ig.
Az már korábban eldőlt, hogy Hanga Ádámék a kincses városban szerepelnek majd, mivel a rendező románok a hónap elején magyarokat választották biztos partnerként. A magyar szövetség (MKOSZ) korábbi tájékoztatása szerint a román-magyar mérkőzésre 1300 jegyet, a magyar csapat többi mérkőzésére 3000 jegyet különítettek el az MKOSZ számára, amely emellett 200 tornabérletet és a többi mérkőzésre összesen 3000 jegyet kap.
A magyarok szeptember 17-én szenzációs teljesítménnyel, mind a hat mérkőzésüket megnyerve zárták a selejtezőt. A fennállásának 15. kontinenstornájára készülő nemzeti együttes 1999 után szerepelhet ismét Eb-n. Akkor Franciaországban mindhárom csoportmérkőzésén kikapott – sorrendben a spanyoloktól, az oroszoktól és a szlovénoktól –, így a 14. helyen zárt.
A 40. kontinenstornának Kolozsvár mellett Helsinki, Tel-Aviv, és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig, a helyosztókat a török metropoliszban rendezik. Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán tagja a 24-es mezőnynek, Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Európa-bajnokság 1-9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozott a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett.
Az Eb csoportjai:
-----------------
A csoport (Helsinki):
Finnország, Lengyelország, Görögország, Franciaország, Izland, Szlovénia
B csoport (Tel-Aviv):
Izrael, Ukrajna, Litvánia, Grúzia, Olaszország, Németország
C csoport (Kolozsvár):
Románia, Magyarország, Horvátország, Csehország, Spanyolország, Montenegró
D csoport (Isztambul):
Törökország, Nagy-Britannia, Oroszország, Szerbia, Lettország, Belgium
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!