
ÖSSZEFOGLALÓ – A címvédő Spanyolország is Kolozsvárra érkezik ellenfélként a jövő évi férfi kosárlabda-Európa-bajnokságra, ahol a házigazda Románia mellett a korábban kiválasztott Magyarország, a „megörökölt" Horvátország, valamint Montenegró és Csehország játszik még a C csoportban.
2016. november 23., 17:542016. november 23., 17:54
A kedd délután tartott sorsolás eredményeként a Helsinkiben szereplő, A jelű hatosban a házigazda finneken kívül Lengyelország, Görögország, Franciaország, Izland és Szlovénia mérkőzik meg, a Tel-Aviv-i B csoportban Izrael, Ukrajna, Litvánia, Grúzia, Olaszország és Németország, míg az egyenes kieséses szakasznak is otthont adó Isztambul a D csoportba sorolt házigazda török válogatottat, a brit, az orosz, a szerb, a lett és a belga csapatot fogadja.
Bár a csoport rendkívül erős, Vlad Moldoveanu, a Kolozsvári U-BT válogatott kosárlabdázója örül a kihívásnak. Klubja hivatalos honlapján rámutatott, hogy eleve Spanyolországot szerette volna ellenfélnek, mert „óriási lehetőség\" ez a számukra, hogy a világ- és Európa-bajnok Pau Gasol generációja ellen játszanak. „Csehország is nagyon jó, Montenegró keretében pedig NBA-ben és Euroligában jártas kosárlabdázók vannak. Magyarországot mi választottuk, Horvátország pedig úgy került hozzánk, hogy abból az urnából a többi csapat hozzánk hasonlóan házigazda, ezért a többieket nem húzhattuk. Erős tehát a mezőny, de nem is lehetne ez másképp, hiszen ez egy Európa-bajnokság\" – összegzett klubja hivatalos honlapján.
Spanyolország „aranygenerációja\" különben 2006-ban lett világbajnok, majd az Eb-cím mellett augusztusban olimpiai bronzéremmel toldotta meg dicsőséglistáját, amely a kontinensviadalokat tekintve összesen három arany-, hat ezüst- és három bronzérmet vonultat fel. Az még nem tudni, hogy Paul Gasol pályára lép-e Kolozsváron – mert a jövőre már 38 éves klasszis korábban már pedzegette visszavonulási szándékát –, de attól függetlenül az olasz Sergio Scariolo irányította válogatott a főesélyese a csoportnak. Horvátország ugyancsak a sportág élmezőnyében említendő, miközben Montenegró és Csehország keretében szintén fellelhetők olyan, az észak-amerikai profi ligában edződött játékosok, akik nem csak az eredményességről, hanem a látványról is gondoskodni tudnak.
Nem meglepő tehát, hogy Sztojan Ivkovics, Magyarország szövetségi kapitánya kemény meccseket vár. Szerinte a hatosból eredetileg csak a románoknak és a magyaroknak „nem lett volna keresnivalójuk” a kontinensviadalon. A Sasok, mint ismeretes, társházigazdaként, alanyi jogon léphetnek majd pályára, a „piros-fehér-zöldek\" viszont a selejtezőkön váltottak jegyet, így Ivkovics hangsúlyozta: „az elmúlt négy évben bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk meglepetéseket okozni.\"
Az isztambuli sorsoláson egyébként leleplezték az Eb újratervezett Nikolai Semashko-trófeáját is, valamint bemutatkozott a torna Sam Dunk névre keresztelt kabalafigurája is. A negyvenedik kontinensviadal augusztus 31-én kezdődik az A és a B csoportok mezőnye számára, míg a C és a D csoport első fordulóját szeptember elsején rendezik. Magyarország a horvátok, Románia pedig a csehek ellen kezd, míg a Románia–Magyarország találkozót szeptember 5-én játsszák. A torna döntőjét szeptember 17-re tervezik.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!