Hirdetés

Két próbálkozásból sem sikerült belőni egy tizenegyest, kiejtette a Paksot a CFR

CFR

Továbbjutottak. A Kolozsvári CFR 3-0-ra nyert, és ezzel búcsúztatta a Paksi FC-t

Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a Kolozsvári CFR vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését.

Krónika

2025. július 18., 07:132025. július 18., 07:13

A hazai gól nélküli döntetlen után idegenben is az ellenfél futballozott fölényben, de ez ezúttal korántsem volt olyan nyomasztó, mint egy hete.

Szakadó esőben ott folytatódott a kolozsvári visszavágó, ahol abbamaradt a paksi első felvonás, azaz irányított a román kupagyőztes, de a Paks stabilan és szervezetten futballozott, így a hazaiak helyzeteket nem tudtak kidolgozni.

Hirdetés

Változást jelentett, hogy a CFR nem birtokolta annyival többet a labdát, mint egy hete, a fölénye korántsem volt jelentős, mert a Paks ezúttal képes volt megbecsülni a játékszert, igaz a támadásépítés azért így is akadozott.

Nem könnyítette a CFR helyzetét, hogy bő negyedóra alatt két játékosát is le kellett cserélni sérülés miatt, köztük a mezőnyben legagilisabban futballozó Kamarát.

A meccs első nagyobb helyzetét a Paks hagyta ki, amikor Papp közeli lövését védte a hazai kapus, ezután nem sokkal viszont az egyik csereember mesterien csavart a paksi kapu bal felső sarkába.

Közvetlenül a szünet előtt Kovácsik védett nagyot, aztán Hinora mentett becsúszva kulcsszituációban, hogy ne legyen nagyobb a különbség.

Térfélcserét követően sem vált hatékonyabbá a magyar csapat támadó játéka, így a megszokott mederben folytatódott az összecsapás, azaz többet birtokolta a labdát a CFR Cluj, helyzet azonban alig volt a meccsen.

Bognár György vezetőedző együttese – a videobíró segítségével – váratlanul büntetőhöz jutott a játékrész derekán, mert egy menteni igyekvő román védő sarokkal fejbe rúgta Pappot.

Vécsei tizenegyesét előbb lábbal kivédte a román kapus, majd a túl korán bemozduló kolozsvári játékosok miatt megismételt kísérletnél mellé lőtt a válogatott középpályás.

A hajrában sem tudott nyomást gyakorolni a Paks a kolozsvári kapura, így esélye sem volt az egyenlítésre és ezáltal a hosszabbítás kiharcolására. Sőt,

Kovácsik előbb kapott egy potyagólt, Munteanu éles szögből leadott lapos lövését nem tudta hárítani, majd egy szöglet után fölényessé tette a sikerét a CFR.

A magyar csapat a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában szerepel majd jövő csütörtökön, amikor a szlovén Maribort látja vendégül.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló, visszavágó:
Kolozsvári CFR-PAKSI FC 3-0 (1-0)
Kolozsvár, v.: Kiriakosz Athanasziu (ciprusi)
Továbbjutott: a CFR Cluj 3-0-s összesítéssel.
gólszerzők: Fica (35.), Munteanu (85.), Muhar (90.)
sárga lap: Korenica (45.), Djokovic (66.), illetve Kinyik (5.)
Kolozsvári CFR:
Hindrich – Abeid, Bolgado, Ilie, Camora – Korenica, Emerllahu (Djokovic, 5.), Muhar – Nkololo (Postolachi, 75.), Gjorgjievszki (Munteanu, 75.), Kamara (Fica, 18.)
PAKSI FC:
Kovácsik – Kinyik, Vas, Szabó J. – Hinora, Papp K. (Balogh B., 86.), Vécsei, Windecker, Zeke (Haraszti, 81.) – Gyurkits (Tóth B., a szünetben) – Hahn (Böde, 69.)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés