
2010. március 23., 10:012010. március 23., 10:01
A lap – amelynek a FINA Büro magyar tagja, Gyárfás Tamás a főszerkesztője – februárban hirdette meg a választást, és azon a 202 FINA-tagország szakszövetségei, valamint a legtekintélyesebb szakírók 9 kategóriában adhatták le voksaikat.
„Ez egy nagyon nagy elismerés. Rögtön hozzá kell tennem: meg kell osztanom nagyon sok mindenkivel, azokkal, akiknek köszönhetem ezt a díjat, hiszen ez az elismerés annak is szól, hogy ebben a tíz évben nagyon sokat nyertünk együtt, csapatként. Nyilván egyedül nem ment volna. Nagyon örülök, hogy rám gondoltak – nyilatkozta a vlv.hu internetes oldalnak a 33 éves, budapesti születésű Kásás Tamás, aki jelenleg az olasz Pro Recco játékosa.
Vízilabdában egyébként a három olimpiai aranyat nyert magyar válogatott legjobbjai uralták a voksolást: a győztes Kásás Tamás mögött Biros Péter lett a második – utóbbi tegnap közölte, hogy korábbi bejelentése ellenére ott lesz a magyar válogatottban az augusztus végén kezdődő zágrábi világbajnokságon. A női pólósoknál az amerikai Brenda Villa nyert a FINA kiadványának szavazásán. A férfiúszóknál a 14-szeres olimpiai aranyérmes, amerikai Michael Phelps győzött, a hölgyeknél a holland Inge de Bruijn lett a legjobb, szoros versenyben előzve meg az ukrán Jana Klocskovát a FINA kiadványának szavazásán.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.