Hirdetés

Grosics Gyulára emlékezett az Aranycsapat Testület Budapesten

A Nemzet Sportolójának is megválasztott labdarúgót a szülei papnak szánták

A Nemzet Sportolójának is megválasztott labdarúgót a szülei papnak szánták

Grosics Gyulára, az olimpiai bajnok és 1954-ben világbajnoki ezüstérmes kapusra emlékezett vasárnap az Aranycsapat Testület a labdarúgó halálának tizedik évfordulója alkalmából.

MTI

2024. június 09., 17:132024. június 09., 17:13

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke a 2014. június 13-án elhunyt játékos sírjánál, a Szent István Bazilikában összegyűlt emlékezőknek arról beszélt, hogy tíz éve Grosics Gyula temetését is szentmise előzte meg, mint ahogy az évfordulós megemlékezést is.

,,Grosics Gyula élete nyitott könyv volt, a magyar labdarúgás aranykorának minden kiemelkedő mérkőzésén játszott, ott volt az 1952-es olimpián, az évszázad mérkőzésén 1953. november 25-én, majd az 1954-es világbajnoki döntőben is ő védte a válogatott kapuját” – hangsúlyozta Lomnici. Hozzátette: a Fekete Párducnak nevezett kapus emberi nagyságát jelzi, hogy az angolok elleni londoni 6:3-as meccsen, majd a 7:1-es sikerrel zárult budapesti visszavágón is, amikor már biztos volt a magyar győzelem, cserét kért, hogy kapustársa, Gellér Sándor is részese lehessen a nem mindennapi eseménynek.

Hirdetés
A jeles labdarugó tíz évvel ezelőtti temetése a Szent István Bazilikában Galéria

A jeles labdarugó tíz évvel ezelőtti temetése a Szent István Bazilikában

A Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke emlékeztetett, hogy Grosics a csapat karmestere volt, hátulról mindent látott és irányította a társait. A válogatottnak 86 alkalommal volt a tagja, 59 győztes meccsen védett.

Idézet
A Nemzet Sportolójának is megválasztott labdarúgót a szülei papnak szánták, és a hite is segítette abban, hogy igazi hazafivá vált. A hazaszeretete hozta haza, amikor külföldön maradhatott volna, mint a társai”

– emelte ki Lomnici Zoltán. Felidézte, hogy Grosics tíz évvel ezelőtti temetésén jelen volt Buzánszky Jenő, akit nagyon megviselt csapattársa halála, reszkető kézzel fogta Lomnici kezét, majd nem sokkal később az Aranycsapat tagjai közül utolsóként ő is elhunyt.

,,Az Aranycsapat tagjaira emlékezés minden magyar becsületbeli ügye” – hangsúlyozta Lomnici Zoltán.
Az eseményen az Aranycsapat tagjainak gyermekei közül részt vett Grosics Edina, Lantos Andrea, Zakariás Ágnes és ifj. Buzánszky Jenő is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés