2010. március 14., 15:282010. március 14., 15:28
Unalmasnak induló, de izgalmasan végződő Forma–1-es idénynyitó futamon aratott ismét győzelmet a Ferrarihoz frissen igazolt kétszeres spanyol világbajnok, Fernando Alonso a vasárnapi Bahreini Nagydíjon. A spanyol pilóta a harmadik rajtkockából indulva utasította maga mögé az első helyről rajtoló, tavalyi ezüstérmes Sebastian Vettelt (Red Bull – Renault) – aki végül leszorult a dobogóról – és csapattársát, Felipe Massát a közel-keleti királyság sivatagának homokdűnéi között kígyózó szahíri aszfaltcsíkon.
A rajtnál azonban még Vettelnek állt a zászló: sikerült megtartania az előző napi időmérőn megszerzett első helyét, a mögüle rajtoló két Ferrari viszont helyet cserélt: a frissen igazolt kétszeres világbajnok Fernando Alonso megelőzte Felipe Massát. A négy év után visszatérő Michael Schumacher (Mercedes Benz GP) a hetedik rajtkockából indulhatott, de a hét világbajnoki címével minden idők abszolút csúcstartójának számító német nem sokáig totojázott, ezért hamarosan már a hatodik helyen autózott. A rajtnál amúgy kisebb kavarodást okozott, hogy a hatodik helyről induló Mark Webber autója hirtelen sűrű, fehér füstöt kezdett eregetni, így a mögötte haladók közül Sutil (Force India–Mercedes) és Kubica (Renault) is megpördült. Ők azonban még folytatni tudták a versenyt, ellentétben két újonc csapat újonc pilótájával: Karun Chanhok, a Hispania Racing Team indiai versenyzője balesetezett a második körben – aminek nyomán autójának első vezetőszárnya elszállt –, Lucas di Grassit, a Virgin-Cosworth brazilját pedig a technika hagyta cserben, így már a harmadik körben komótosan le kellett parkolnia a pálya szélén, mintha csak a Tescóba ugrott volna ki vasárnapi bevásárlásra. Ugyanekkor egy harmadik újonc, Hulkenberg (Williams) is kicsúszott, ám ő tovább tudott autózni.
A továbbiakban két újabb újonc is áldozatául esett a szahíri pályának: az orosz Vitalij Petrov Renault-jának jobb első felfüggesztése tört el, így kénytelen volt feladni a versenyt. A 19. körben pedig a Hispania Racing Team másik pilótájának, Bruno Sennának – az 1994-ben balesetben elhunyt többszörös világbajnok unokaöccsének – autója is elfüstölt.
A továbbiakban aztán szinte eseménytelen vonatozás következett a bahreini pályán, ami nagy mértékben betudható annak az új szabálynak, amelynek értelmében idéntől verseny közben már tilos tankolni. Mivel a futam első harmadában mindenki kiállt kereket cserélni, az élmezőny ennyivel be is érte, így ezt követően a boxkiállások jelentette esetleges izgalmakról is le kellett mondani. A 49 körös futam 30. körében aztán a második helyen autózó Alonso határozott úgy, hogy nem engedi elszenderedni a vasárnapi ebéd után az eseménytelen futamot közvetítő tévék előtt ejtőző nézőket, így beletaposott a gázba, és elkezdett felzárkózni az élen addig zavartalanul haladó Vettelre. Próbálkozását a 34. körben koronázta siker, amikor Vettel már a csapatrádión is jelezte, hogy autójával valami gond támadt. Alonso pedig nem kegyelmezett, és azonnal átvette az első helyet, előzési manőverét pedig Massa is lemásolta, így a mezőny élére a két Ferrari került.
Négy körrel később egy újabb korábbi világbajnok, Lewis Hamilton (McLaren–Mercedes) is elhúzott Vettel mellett, letaszítva őt a dobogóról. A pódiumon így a 2008-as Japán Nagydíj óta első győzelmét ünneplő Alonso, Massa és Hamilton locsolhatta önfeledten a rózsavizet – az utolsó kört amúgy a mezőny Buemi (Toro Rosso) kiesése miatt sárga zászló alatt tette meg –, a nagy visszatérő, Michael Schumacher pedig nem csupán azért végzett pontszerző helyen, mert idéntől már az első tíz versenyző kap pontot: a német sztárpilóta négyéves kihagyás után a hatodik helyen futott be a célba.
„Különleges érzés visszatérni a dobogóra, még különlegesebb mindezt a világ legjobb csapatának pilótájaként tenni. Nagy, de elvárt eredmény született, ami sok optimizmusra ad okot” – nyilatkozta a futamot követően a győztes Alonso.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.