
2010. március 23., 10:032010. március 23., 10:03
Az utolsó pillanatban feltámadt a Bukaresti Steaua jégkorongcsapata: a bajnoki döntő negyedik, vasárnap esti mérkőzésén 1-0-ra nyert a Csíkszeredai Sportclub vendégeként, így 3-1-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.
A székelyföldiek a pénteken aratott 4-2-es sikerüknek köszönhetően úgy várták a finálé negyedik összecsapását, hogy ha nyernek, sorozatban negyedszer ünnepelhetnek román bajnoki címet. Erre készült a mintegy 3 ezer kék-fehér szurkoló is, akik remek hangulatot teremtettek a Vákár Lajos-műjégpályán.
A jó hangulaton az sem rontott, hogy a mérkőzés első harmadában a Sportclub csak helyzetekig jutott, a második harmadban pedig – ahogyan a korábbi három meccsen is történt – a Steaua Luşneac révén megszerezte a vezetést (25. perc). Azonban ahogy telt az idő, a hazaiak egyre szorultabb helyzetbe kerültek, a gól pedig sehogy sem jött össze. Az eredmény változatlan maradt, ez pedig a két kapust, a csíki Kozuchot és a bukaresti Catrinoit dicséri, egyúttal a két csapat támadójátékát is minősíti.
„Ünnepi hangulat volt a lelátón, ünnepre készült mindenki, de sajnos az éremosztás elmaradt – nyilatkozta a meccs után a honline.ro által idézett Ulf Weinstock, a Sportclub trénere. – A találkozó előtt azt mondtam a fiúknak, korcsolyázzanak gyorsan, paszszoljanak, harcoljanak meg minden korongért, ehelyett nem tettünk semmit, az ellenfél fizikálisan és taktikailag is jobb volt, mint mi.
Nagyon rossz érzés itthon nullára kapni ki, bosszant, hogy legalább egy gólt nem tudtunk lőni. Szerdára össze kell kapnunk magunkat, nem lenne jó, ha a hetedik meccsig elmennénk.” A két csapat szerdán Bukarestben csatázik (GSP Tv, 20.30). Ha ekkor is a Steaua nyer, csütörtökön újabb fővárosi csata következik, s ha a hetedik meccsre is szükség lesz, azt vasárnap Csíkszeredában rendezik.
A kisdöntőben már eldőlt a bajnoki bronzérem sorsa: a Brassói Fenestela négyszer legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet (6-1, 4-3, 5-4 – hoszabbítás után, 3-0), így a 2007-ben alapított klub megszerezte története első bajnoki érmét. Az utolsó, vasárnapi meccs azonban nem ünnepi hangulatban végződött: a gyergyóiak három perccel a vége előtt levonultak a pályáról, miután a brassói Elekes szándékosan nekiment Molnár Zsoltnak, utóbbi pedig az ütközés következtében összeesett, ráadásul a beszámolók szerint a jégen heverő játékost még Adorján is megütötte.
Mint utólag kiderült, a 18 éves Progym-játékos agyrázkódást szenvedett. A vendégek az egész meccs során nehezményezték a hazaiak durva megmozdulásait, ezután pedig levonultak a pályáról. A játékvezető két percet várt, hogy visszatérjenek a vendégek, de ez nem történt meg, így lefújta a meccset, majd Tánczos Barna, a Román Jégkorongszövetség elnöke, a brassói klub alapító tagja átadta a győzteseknek a bajnoki bronzérmeket.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.