Hirdetés

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

Európa-liga

Sikersorozat. A Ferencváros továbbra is nyolcaddöntőt érő helyen áll az Európa-liga alapszakaszában

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

MTI

2025. november 07., 07:312025. november 07., 07:31

Az Európa-liga alapszakaszában eddig remeklő magyar bajnok góljait Gavriel Kanichowsky, Cadu és Lenny Joseph szerezte, az FTC pedig a találkozó nagy részében fölényben játszott és nem sok esélyt adott a riválisnak.

A hazai szurkolók már a kezdő sípszó előtti percekben remek hangulatot teremtettek a stadionban, ahol csaknem teltház előtt léphettek pályára a felek.

Hirdetés

Türelmesnek tűnő labdajáratással kezdett a Ferencváros, amely aztán néhány perccel később majdnem ráfizetett a védekező játékosok helyezkedési hibájára: az első gólszerzési lehetőség ugyanis ennek következtében a vendégek előtt adódott, Marcus azonban 14 méterről célt tévesztett.

Ettől eltekintve

az első húsz percben túlnyomó részt az FTC akarata érvényesült, igaz, nem sikerült áttörni a bolgárok védelmét, amely a legtöbb esetben stabilnak bizonyult.

korábban írtuk

Törlesztett a szurkolók vegzálásáért a Ferencváros: nyert Salzburgban!
Törlesztett a szurkolók vegzálásáért a Ferencváros: nyert Salzburgban!

Remek második félidei játékkal, egygólos hátrányból fordítva 3–2-re nyert a Ferencvárosi Torna Club csütörtök este a labdarúgó Európa-liga 3. fordulójában, az RB Salzburg vendégeként.

A félidő derekán aztán Pesic pillanatai következtek: a zöld-fehérek csatára előbb egy röviden hátrapasszolt labdára startolt rá remekül, de pontatlanul centerezett, majd ziccerben – de lesről – a kapusba lőtt hat méterről.

A fokozódó hazai nyomás közben Pesic, Yusuf és Zachariassen helyezkedett a Ludogorec 16-osán belül, a társak pedig rendre az ő irányukba ívelték a labdát.

Egy ilyen akció végén összejött a vezető gól a Ferencvárosnak, amely majdnem kétgólos előnnyel vonulhatott a szünetre, Yusuf találatát azonban VAR-vizsgálat után les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

Térfélcsere után aztán hamar sikerült az FTC-nek megdupláznia az előnyt, igaz, ehhez kellett az egyre bizonytalanabbá váló bolgár védők közreműködése is.

Dibusznak először az 58. percben akadt dolga a hazaiak kapujában, a magyar válogatott kapus akkor egy jobb sarokra tartó fejest védett bravúrosan, majd a következő percekben többször is játékba kellett avatkoznia, a razgradi együttes ugyanis – kissé váratlanul – hosszú percekre a kapuja elé szegezte a házigazdát.

Bár a zöld-fehérek kisvártatva kiszabadultak ebből a szorításból és ígéretes akciókat is vezettek, a hajrához érve szinte a semmiből szépített a Ludogorec.

korábban írtuk

Európa-liga: begyűjtötte a három pontot a Ferencváros Belgiumban
Európa-liga: begyűjtötte a három pontot a Ferencváros Belgiumban

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.

Ennek eredményeként akár még izgalmasak is lehettek volna az utolsó percek, ám a hazai ellentámadások egyre-másra érkeztek, s az egyik ilyen akció végén Lenny Joseph lőtt szép gólt, ezzel pedig otthon tartotta a három pontot az FTC.

Robbie Keane vezetőedző együttese így négy meccsen szerzett tíz pontjával a harmadik, nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll az El főtáblán.

A zöld-fehérek a három hét múlva esedékes következő körben a török Fenerbahcéhoz látogatnak.

A román FCSB Bázelben 3-1-es vereséget szenvedett, továbbjutása így egyre kevésbé esélyes, mivel a 36 csapatos tabella 31. helyén áll.

Európa-liga, alapszakasz, 4. forduló:
Ferencvárosi TC-PFC Ludogorec (bolgár) 3-1 (1-0)
Groupama Aréna, 18 789 néző, v.: Mohammed Al-Hakim (svéd)
gólszerzők: Kanichowksky (31.), Cadu (53.), Joseph (87.), illetve Son (78.)
sárga lap: Keita (20.), Yusuf (51.), illetve Almeida (17.), Verdon (56.), Marcus (65.)
Ferencváros:
Dibusz - Cissé, Raemaekers, Szalai G. - Makreckis, Keita (Tóth A., a szünetben), Kanichowsky (Ötvös, 80.), Zachariassen (Romao, 67.), Cadu - Pesic (Varga B., 80.), Yusuf (Joseph, 63.)
Ludogorec:
Padt - Son, Verdon, Almeida, Nedjalkov - Naressi (Csocsev, 71.), Stanic, Duarte (Jordanov, 75.) - Marcus (Ivanov, 75.), Kaloc (Bile, a szünetben), Vidal (Machado, 87.)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés