Hirdetés

Erős ellenfélnek tartja a PSG-t Szoboszlai Dominik, aki azt is elárulta, mi hiányzik a boldogságához

Szoboszlai Dominik

Szoboszlai Dominik azt mondja, ritkán nézi a riválisok meccseit a televízióban, mert megpróbál a szabadidejében minél kevesebbet foglalkozni a focival

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Saját bevallása szerint a Premier League- és a Bajnokok Ligája-serleg hiányzik a boldogságához Szoboszlai Dominiknak, a Liverpool válogatott labdarúgójának.

MTI

2025. március 11., 11:202025. március 11., 11:20

Az angol listavezető klub edzőközpontjában rendezett zártkörű sajtóbeszélgetésen Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya elmondta, előzőleg nem élete meccsét játszotta, de még így is kapott pozitív visszajelzést, méghozzá Arne Slot vezetőedzőtől, aki gépnek nevezte őt.

Idézet
Odafigyelek magamra minden téren. Óvatosabbak vagyunk a klubnál, másként csinálom a hétköznapokat.

Tavaly ilyenkor már két sérülésen voltam túl, most szerencsére ezek elkerülnek. Most is motivált vagyok, de egy éve talán túlságosan is az voltam, minden meccsen játszani akartam, még a hatodik ligás ellenféllel szemben is a kupában, vagy az Európa-ligában, amikor már továbbjutottunk. Első szezonnak ez sok volt, a Bundesligában nem futottam annyit, mint itt az első évadban” – mesélte, hozzátéve, már tudja kontrollálni, mire kell odafigyelnie, emellett többet jár edzőterembe, és jobban figyel a regenerációra.

Hirdetés

„Sok mindenben változtam az elmúlt másfél évben, többet futok, és a gondolkodásom is más lett abban a tekintetben, hogy mit akarok elérni, mik a céljaim és ehhez milyen lemondásokra van szükség” – tette hozzá.

Mint elmesélte, a csapattal szoros napirend szerint élnek, és lényegében az egész napot az edzőközpontban tölti, vagy utazik, vagy a meccs előtti program szerint él.

Arról is beszélt, hogy Arne Slot mit változtatott meg a csapat játékán ahhoz képest, amilyen Jürgen Klopp alatt volt:

„Teljesen más a gondolkodásuk. Kloppnál a harc és a küzdelem dominált, no meg a mélységi passzok, a beadások, a labdaszerzés a letámadás. Arne Slot mindent aprólékosan megtervez. Ha oda passzolsz, akkor oda mozog a társad, és akkor neked ezt kell csinálni. Ez csak gyakorlás kérdése, a meccsen pedig mindenki betartja a taktikai utasításokat, szóval ez nagyon jó.”

A Paris Saint-Germain elleni, keddi BL-nyolcaddöntős visszavágóval kapcsolatban – az első meccset idegenben megnyerte a Liverpool 1-0-ra – Szoboszlai Dominik szűkszavúan nyilatkozott:

Idézet
biztos, hogy nem ugyanaz lesz, mint Párizsban. Azt kell mondanom, hogy soha nem találkoztam még olyan jó ellenféllel, mint a PSG”.

korábban írtuk

Magyaros sztármeccset vezethet a nagykárolyi Kovács István a BL-ben, Szoboszlaival is „összefuthat” a pályán
Magyaros sztármeccset vezethet a nagykárolyi Kovács István a BL-ben, Szoboszlaival is „összefuthat” a pályán

A forduló egyik sztármeccsét vezetheti a nagykárolyi Kovács István a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool PSG elleni visszavágóján fújhatja majd a sípot.

Arra, hogy jelölték a Premier League-ben a hónap játékosa-címre, csak annyit mondott: „ha megnyerem, akkor örülök, de fontosabb, hogy vasárnap nyerjük meg a Ligakupa-döntőt a Wembley Stadionban, és előtte van még a PSG elleni meccs is”.

Ezután rátért arra, hogy noha a világ legnagyobb stadionjaiban játszik, a kedvence mégis Magyarországon található:

„a Puskás az. Németországban hasonló a hangulat, ott vannak ultrák, és egész meccsen zeng a stadion. Angliában nincsenek ilyen csoportok, de a stadionnak van egy átlagos hangja, vagy a kapu mögöttiek szétüvöltik a stadiont. A Puskás Aréna teljesen más érzést ad”.

korábban írtuk

A teljes román válogatott nem ér annyit, mint amennyit Szoboszlai Dominikért kínálnak
A teljes román válogatott nem ér annyit, mint amennyit Szoboszlai Dominikért kínálnak

A héten röppent föl a hír, hogy a szaúdi al-Hilal klub szemet vetett az angol Liverpool magyar sztárjára, Szoboszlai Dominikra, akiért hajlandóak lennének csillagászati összeget fizetni.

A beszélgetésben szóba került a válogatott következő, törökök elleni Nemzetek Ligája-meccse is.

„Addig azért van még egy pár meccs, de az is egy nagyon nehéz találkozó lesz. Már felkészítettük egymást, hogy a szurkolók odateszik majd magukat. Van egy rendszeres videós megbeszélésünk a válogatottal, és szó volt már erről. Nem mindenki játszott ilyen stadionokban, készülnünk kell a hangulatra és reméljük, nem veszi majd senki nyomásnak.

Idézet
Nehéz lesz, jó ellenéllel is találkozunk. Aztán otthon kellenek majd a mi szurkolóink is”

– fejtette ki, hozzátéve, szerinte Dárdai Bence hasznára lesz a csapatnak, mivel a német élvonalban szerepel, és minden ilyen játékosra szüksége van az együttesnek.

A Premier League-ben tíz fordulóval a vége előtt tizenöt pontos előnnyel vezető Liverpool játékosa elmondta, ritkán nézi a riválisok meccseit a televízióban, mert megpróbál a szabadidejében minél kevesebbet foglalkozni a focival.

korábban írtuk

Szoboszlai Dominik is jelölt a hónap legjobbja díjra a Premier League-ben
Szoboszlai Dominik is jelölt a hónap legjobbja díjra a Premier League-ben

Szoboszlai Dominik is bekerült a február hónap legjobbja díj jelöltjei közé az angol labdarúgó Premier League-ben.

Végül azt is elárulta, mi hiányzik a boldogságához.

„A Premier League- és a BL-serleg.”

Arra kérdésre pedig, hogy mi lesz akkor, ha mindkettőt megszerzi, mosolyogva így választolt: „akkor megnyerem még egyszer!”

korábban írtuk

Marco Rossi: a Liverpool Európa legjobb csapata, Szoboszlai pedig ennek az együttesnek a vezéregyénisége
Marco Rossi: a Liverpool Európa legjobb csapata, Szoboszlai pedig ennek az együttesnek a vezéregyénisége

Marco Rossi szövetségi kapitány elképesztően büszke Szoboszlai Dominik teljesítményére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
Hirdetés
Hirdetés