Hirdetés

Elbukta a döntőt, ezüstérmes a Brassó a Mol Ligában

A Brassói Corona Wolves jégkorongcsapata csütörtök este hazai pályán 4-1-es vereséget szenvedett az Érsekújvártól a Mol Liga döntőjének hatodik meccsén, így a felvidéki együttes 4-2-es összesítéssel megnyerte a magyar–román–szlovák bajnokságot.

Krónika

2014. március 21., 11:582014. március 21., 11:58

2014. március 21., 12:282014. március 21., 12:28

Az erdélyiek legutóbb egy meglepetésszerű idegenbeli sikerrel tartották életben reményeiket, ám otthon nem tudták megismételni a bravúrt. Az Érsekújvár rendkívül határozottan, támadó szellemben kezdett Brassóban, így nem volt véletlen, hogy vezetéshez jutott, sőt fél óra elteltével már 3-0-ra vezetett.

A fáradt Farkasok innen már nem tudtak felállni – bár Dornic hamar szépített, a vendégek győzelme nem forgott veszélyben, a végén a kapust lehozó hazaiaknak a kegyelemdöfést is megadták. A Mol Liga döntőjében egyaránt először szereplő csapatok csatáját így az Érsekújvár nyerte meg, a Brassó története legjobb nemzetközi eredményét elérve ezüstérmes lett. 

A Magyar Jégkorongszövetség honlapján közöltek szerint a Mol Liga 2013/2014-es idényének legjobbja (MVP) a brassói Zsók Levente lett, és a legjobb edzőnek járó különdíjat is a Corona trénere, a finn Kari Rauhanen érdemelte ki.

Mol Liga, döntő, 6. mérkőzés:

Brassói Corona Wolves–Érsekújvár 1-4 (0-1, 1-2, 0-1). Gólszerzők: Dornic (34.), illetve Caladi (14.), Polcik (21.), Weissmann (30.), Stefanka (60.). A párharcot összesítésben 4-2-re nyerte az Érsekújvár.

A bajnokság végeredménye: 1. Érsekújvár, 2. Brassó, 3. Dunaújváros, 4. Miskolc, 5. Csíkszereda, 6. Ferencváros, 7. Újpest

A Mol Liga különdíjasai (az edzők szavazatai alapján):

A legjobb kapus: Jan Chovan (Érsekújvár)
A legjobb hátvéd: Kevin Wehrs (Brassó)
A legjobb csatár: Ladányi Balázs (Dunaújváros)
A legjobb edző: Kari Rauhanen (Brassó)
MVP: Zsók Levente (Brassó)

All Star-csapat (a média munkatársainak szavazatai alapján):

Kapus: Patrick Polc (Brassó)
Hátvédek: Kevin Wehrs (Brassó), Andrej Sucharda (Érsekújvár)
Csatárok: Ladányi Balázs (Dunaújkváros), Tyler Metcalfe (Miskolc), Erik Weissmann (Érsekújvár)

A Mol Liga eddigi győztesei:

2009: HC Csíkszereda
2010: Vasas HC
2011: HSC Csíkszereda
2012: Dunaújváros
2013: Dunaújváros
2014: Érsekújvár

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
2026. január 07., szerda

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében

Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó
Hirdetés
Hirdetés