
Fotó: Kristó Róbert
A Csíkszeredai HSC jégkorongcsapata Becze Tihamér duplájának köszönhetően 2-1-re nyert a Brassói Corona ellen a román bajnokság döntőjének keddi, második mérkőzésén. A címvédő együttes ezzel 1-1-re egyenlített az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.
2014. április 02., 15:162014. április 02., 15:16
Kemény, jó iramú mérkőzést játszott a két finalista kedden Brassóban, amelynek második harmadában Molnár Zsolt és Marek Curilla egymásnak esett, és mindkét játékos 5+20 perces büntetést kapott. A vezető találatot az első játékrész hajrájában Becze szerezte, de a szünet után Roberto Gliga kapásból, védhetetlenül a csíki kapuba lőtt, így egyenlített a hazai csapat.
A folytatásban felváltva forogtak veszélyben a kapuk, igaz, Polc és Kozuch is rendre a helyén volt. Az újabb találat az 55. percben született, amikor Szőcs parádés passzát ismét Becze váltotta gólra. A hajrában a Corona a kapuslehozatallal is próbálkozott, de másodjára már nem tudott egyenlíteni. A 2-1-es HSC-siker azt jelenti, hogy összesítésben 1-1-re állnak a felek, illetve a csíkszeredai együttes elvette a Brassó pályaelőnyét.
A HSC kispadjára a rájátszás előtt kinevezett Christer Dreberg szerint sokkal jobban játszottak, mint a hétfői, 3-1-re elveszített összecsapás alkalmával: „Az első meccsen az utolsó harmad nem volt túl jó. Volt 6-7 perc, amely során elvesztettük a meccset. A második találkozón már sokkal jobb volt, bár akkor sem tudtunk 60 percen át pörögni. Remélem, a harmadik összecsapáson is egy jó meccset játszunk majd. Fontos, hogy a védelmünk minél stabilabb legyen.\"
„Az ellenfelünk sokkal jobban kezdett, határozottabban lépett jégre, mint mi. Összejött minden nekik, ahogy nekünk hétfőn. Igazi harc volt a jégen, és ők bizonyították kiváló fizikai formájukat – értékelt Kari Rauhanen, a Mol Ligában ezüstérmes Corona mestere. – Mi nem vagyunk erőnlétre alapozó csapat, de így is helyt álltunk és a folytatásban is helyt fogunk állni. Most a következő két mérkőzésre kell koncentrálni, amelyek Csíkszeredában lesznek, ahol a Mol Liga-meccseken rendre jól teljesítettünk\" – tette hozzá a finn szakember.
A bajnoki finálé csütörtökön (19.30) és pénteken (17.30) Csíkszeredában a harmadik és negyedik összecsapással folytatódik. Mindkét találkozót a Digi Sport élőben közvetíti.
Román bajnoki döntő, második mérkőzés:
Brassói Corona–Csíkszeredai HSC 1-2 (0-1, 1-0, 0-1). Gólszerzők: Gliga (21.), Becze (19., 55.). Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása 1-1.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
szóljon hozzá!