Hirdetés

Ecclestone: nem lesz szabálymódosítás

A Forma–1-et irányító Bernie Ecclestone a vasárnapi, idénynyitó Bahreini Nagydíjat ért kritikák és a pilóták zúgolódása ellenére nem támogatja az újabb szabálymódosítást.

Hírösszefoglaló

2010. március 17., 09:592010. március 17., 09:59

„Túl sokáig tartana kivitelezni. Egyébként is: minden csapat áldását adta az idei szabályokra, azaz kezdjenek el hozzászokni” – mondta a Bild tegnapi számában a brit üzletember. A szahíri futamot a sajtó egy része unalmasnak minősítette, a csapatvezetők és pilóták többsége pedig azt javasolta, hogy az előzések elősegítése érdekében a jövőben kötelező legyen a minimálisan kétszeri boxkiállás. Úgy vélik: Bahreinben szinte lehetetlen volt az előzés. „Egész idő alatt ott kullogtam a Mercedes mögött és képtelenség volt megelőzni” – írta honlapján az ausztrál Mark Webber.

Az F1 új szabályozása szerint a verseny alatt a pilóták már nem tankolhatnak és gumicsere is csak egy alkalommal kötelező. Mindez azt jelenti, hogy az egy boxkiállás csak nagyon kevés lehetőséget ad az előzésekre. A szakemberek és az istállók vezetőinek többsége szerint a szahíri pályán rendezett, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) győzelmével végződött viadal meglehetősen unalmasra sikeredett, a versenyautók viszonylag békésen köröztek, előzés pedig csupán akkor volt, ha valamelyik versenyautó műszaki hiba következtében lelassult, vagy a pilóta hibája miatt kicsúszott a pályáról. „Gyorsan lépni kell, mindenképpen szükség van a két kiállásra” – fogalmazott Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

„Képtelenség volt előzni” – mondta a hétszeres világbajnok Michael Schumacher is, aki három év szünet után tért vissza. A német versenyző a bahreini rajt után azonnal elfoglalta a hatodik pozíciót és innen már nem is tudott elmozdulni. Mindezek ellenére a hétszeres világbajnok Schumacher visszatérésével igazi Forma–1-es láz tört ki Németországban, ahol átlagosan tíz és fél millióan kísérték figyelemmel a televíziók előtt a vasárnapi futamot, csaknem kétszer annyian, mint a tavalyi idénynyitót: akkor 5,3 millióan voltak kíváncsiak a futamra. A versenyt a német tévénézők közel fele követte figyelemmel, a közvetítés ideje alatt volt olyan is, hogy 11,6 millióan figyelték az eseményeket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
Hirdetés