2010. március 15., 09:562010. március 15., 09:56
Az I. csoport másik meccsén ugyanis a Larvik magabiztosan verte a vendég Lipcsét (31-21), így 8 ponttal megelőzte a 7 pontos győrieket, és ha az utolsó, hétvégi körben minden a papírforma szerint alakul – a norvégok hazai pályán legyűrik a továbbjutásról már biztosan lemaradó szlovénokat –, a Győr a vendég Lipcse legyőzése esetén is csak a kvartett második helyén zár.
És hogyha a továbbiakban a másik csoportban – ahol a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim–Hypo NÖ összecsapás lapzárta után ért véget – sem jegyeznek nagy meglepetést, a magyarok a román bajnok Oltchimmal játszanak majd a döntőbe jutásért.
A győriek egyelőre nem mentek ilyen messzire: örömmel könyvelték el, hogy sorozatban negyedszer is Európa legjobb négy klubcsapata közé jutottak. Ehhez szombaton pontot kellett szerezni a Zácsik Szandrával felálló szlovén bajnok otthonában, és a mérkőzés elejének képe azt sugallta, a 8-4-re is vezető győriek képesek lesznek erre, sőt akár nyerni is.
Az előny azonban lassan csökkenni kezdett, félidőben már csak egy góllal vezettek a vendégek (11-10). A viszonylag kevés gólt hozó összecsapás második félidejének elején már fordítottak is a vendégek, majd hol itt, hol ott volt az előny. A hajrában aztán a Győr büntetőt rontott, a hazaiak pedig két góllal elléptek (22-24). Két perccel a vége előtt nagy rohamokat indítottak a sérült Görbicz nélkül játszó zöld-fehérek, akik felzárkóztak egy gólra, majd Pálinger hétméterest hárított, így az egyenlítésért támadhatott a Győr. Brădeanu pedig betalált, s az utolsó hazai támadás végén a Krim időn túli szabaddobáshoz jutott, amelyet Zácsik a sáncba dobott, így maradt a döntetlen, amely a szlovénok biztos kiesését, s a Győr elődöntős szereplését jelenti.
„A célunkat elértük, kiharcoltuk a továbbjutást, ráadásul az utolsó percekben óriásit küzdöttek a lányok, Pálinger pedig szokás szerint zseniális volt a végén, ziccereket, hétméterest fogott – idézte a Nemzeti Sport napilap Konkoly Csabát, a Győr vezetőedzőjét. – Nem lehetünk mindig maximalisták, de azt el kell ismerni, hogy nem játszottunk jól, támadásban sokszor bátortalanok voltunk, az első félidő végén pedig olyan hibákat követtünk el, amilyeneket ezen a szinten nem lehet.”
A Győri ETO KC sorozatban negyedszer jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ám a fináléba csupán egyszer, tavaly verekedte be magát, ott pedig alulmaradt a Viborggal szemben. A dánok hétvégi sikerüknek köszönhetően szintén bebiztosították helyüket a legjobb négy között, így teljes az elődöntő mezőnye, hiszen a Győr csoportellenfele, a Larvik a Lipcse legyőzésével érte el ugyanezt, míg az Oltchim már egy héttel korábban kiharcolta a továbbjutást. A párosításokról a hétvégi utolsó forduló eredményei döntenek.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.