
Az MKB-MVM Veszprém kézlabdacsapata bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, ugyanis idegenbeli, egygólos vereségét követően a nyolcaddöntő szombati visszavágóján 31-26-ra legyőzte a vendég lengyel Wisla Plock csapatát.
2014. március 30., 14:132014. március 30., 14:13
2014. március 30., 15:412014. március 30., 15:41
Az egy héttel ezelőtti összecsapáson a lengyelek remekül játszottak, melynek köszönhetően 34-33-ra nyertek a csoportjában első helyen záró Veszprém ellen.
Ezúttal idegesen kezdett mindkét csapat, sok volt a hiba az elején. Furcsa módon a hazai találatok után a Plock két emberhátrányos góllal jelezte, nem kíván leszakadni. Nagy László kiállítása alatt és ezt követően Alilovic kapus remekelt, így az emberhátrány során 7-4-re ellépett a Veszprém.
Ráadásul a vendég védelem egyik alapembere, Syprzak húsz perc alatt megkapta harmadik kétperces büntetését, így számára befejeződött az összecsapás. Megrogyott a Plock, amely 10-5-nél időt kért. A különbség állandósult, ez pedig a Veszprémnek kedvezett még akkor is, ha változatlanul akadtak bosszantó hibák. A hullámvölgyből Dzsamali bombáival lábalt ki a magyar bajnok, amely a szünetben 16-11-re vezetett.
A Plock elszántan érkezett ki a második félidőre, Lijewski hamar kétszer is eredményes volt. Aztán rendezte sorait az MKB, és Chema egyre több labdát kapott, ő pedig ezekből rendre gólt dobott. Az utolsó tíz perc előtt, 27-21-es hazai vezetésnél még egyszer időt kért a Plock a jó hajrá reményében, de ez a terve nem sikerült, a két meccs alapján teljesen megérdemelten jutott a nyolc közé a Veszprém.
„Örülök, hogy továbbjutottunk, a minimális elvárás, hogy a Final Fourért játszhassunk, és eljussunk Kölnbe. Jól kezdtünk védekezésben, de támadásban sokat hibáztunk – értékelt Carlos Ortega, a magyar bajnok vezetőedzője. – Mirko nagyszerű volt a kapuban, a második félidőben a sok hiba miatt végig figyelnünk és küzdenünk kellett. Keményen dolgozunk, hogy megvalósítsuk az álmainkat. Köszönjük a két szurkolótábornak a fantasztikus hangulatot.” A negyeddöntő sorsolását kedden rendezik Bécsben.
Férfi BL, nyolcaddöntő, visszavágó:
MKB-MVM Veszprém–Wisla Plock 31-26. Továbbjutott a Veszprém 64-60-as összesítéssel.
Barcelona–Aalborg 31-20. Továbbjutott a Barcelona 60-42-es összesítéssel.
Flensburg Handewitt–Celje 30-27. Továbbjutott a Flensburg 55-53 összesítéssel.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!