
A név kötelez. De kit?
Fotó: Facebook/Steaua București
Visszautalta a legfelsőbb bíróság kedden a táblabíróságnak az FCSB és a CSA Steaua közötti peres ügyet, amelynek tárgya az egykori BEK-győztes Bukaresti Steaua labdarúgócsapatának dicsőséglistája. Az ítélet az élvonalban szereplő FCSB-t birtokló George Becali üzletember csapatának kedvez, hiszen helyt adtak utóbbi fellebbezésének.
2023. március 28., 20:322023. március 28., 20:32
2023. március 28., 20:402023. március 28., 20:40
Az egykoron világhírű Steaua dicsőséglistájára vonatkozó per néhány éve húzódik, viszont a Becali és a CSA katonai sportklub közötti csata jóval régebben kezdődött a „csillagért”. A szélsőséges megnyilvánulásairól, pénzosztásairól elhíresült üzletember 2003-ban vált a közismert focicsapat tulajdonosává. Akkor a labdarúgóklub már a katonai sportklubtól külön entitásként működött, ugyanis az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyomására 1998-ban kiszervezték az állami, azaz a védelmi minisztérium tulajdonából, a CSA ernyője alól. A focicsapat koncesszióban használhatta tovább a márkanevet.
Csakhogy a labdarúgóklub menedzsmentje lassacskán „csődöt mondott”, 2003-ban pedig befutott a „megmentő”, az 1989 után törökországi áruk behozatalával nagyot kaszáló, majd ingatlanügyletek révén meggazdagodó George Becali.
A CSA évek múltán elérte, hogy Becali csapata ne használhassa a Steaua márkanevet, amelyet jogerősen a katonai sportklubnak ítéltek, ezért 2017 óta FCSB néven szerepel az élvonalban rendre a bajnokesélyesek között számon tartott együttes. Közben ugyanabban az évben a CSA újraalapította labdarúgócsapatát, amely jelenleg a másodosztályban szerepel, és amelynek bírósági úton visszaköveteli az 1947 óta létező klub dicsőséglistáját is. Utóbbit egyébként jelenleg az UEFA és a román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) is az FCSB-nek tulajdonítja, amelyet így 26-szoros román bajnokként és BEK-győztesként tartanak nyilván.
George Becali biztos benne, hogy a teljes dicsőséglistát megszerzik
Fotó: George Becali/Facebook
A dicsőséglistáért folytatott pereskedés – melyben kedden állást foglalt a legfelsőbb bíróság – első fontos „állomása” egy 2019-es bírósági döntés, amikor is a bukaresti törvényszék a CSA Steauának ítélte a neves klub 1947 és 2003 között gyarapodó dicsőséglistáját, 2003-tól pedig az FCSB-nek tulajdonította az azóta elért eredményeket. Becaliék természetesen megfellebbezték a döntést, a táblabíróság pedig annyiban változtatott az ítéleten, hogy az 1998 és 2003 közötti dicsőséglistát elvette a CSA-tól, amelynek gyakorlatilag nincs tulajdonosa, hiszen nem adták oda az FCSB-nek sem.
George Becali ebbe sem ment bele, és ügyvédei a legfelsőbb bírósághoz fordultak. Ahol eredménnyel jártak – az indoklás egyelőre nem ismert –, hiszen elérték, hogy a táblabíróság újratárgyalja az ügyet, tehát az elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezést. Az üzletember is sikerként könyvelte el kedden a legfelsőbb bíróság ítéletét, és biztos benne, hogy a teljes dicsőséglistát megszerzik.
A hosszú ideje húzódó balhé nemcsak a közvetlenül érintetteket, hanem a szurkolókat, a neves klub egykori sportolóit, labdarúgóit is megosztja. Sokan ma is Steauának nevezik az FCSB-t, hiszen ez a csapat játszik azóta is a legjobbak között, a nemzetközi porondon is. Ugyanakkor az egykori sztárcsapat szurkolói keménymagja harcban áll Becalival, és kitart az alsóbb osztályokban újjászületett, jelenleg a másodosztályos bajnokság élén álló Bukaresti Steaua mellett.
Ráadásul egy messze nem elhanyagolható „részletkérdés” ismeretében is: hiszen a csapat nem juthat fel az élvonalba, ugyanis állami tulajdonban, a védelmi minisztérium birtokában van, a sporttörvény pedig tiltja ilyen hátterű klub élvonalbeli szereplését. A Steaua támogatói abban reménykednek, hogy módosítják a jogszabályokat, vagy pedig a szaktárca lemond többségi tulajdonjogáról – persze ez esetben egy újabb Becali-féle „szappanopera” veheti kezdetét.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban.
A csoportjából százszázalékos mérleggel érkező magyar válogatott sokáig szoros meccset vívott Hollandiával, amely ellen azonban végül 16-11-re nyert a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzésén.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
szóljon hozzá!