Hirdetés

Az esélytelenség motiválhatja a magyar válogatottat Rossi szerint

•  Fotó: MTI/Illyés Tibor

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint éppen az esélytelenség motiválhatja a magyar labdarúgó-válogatott játékosait szerdán a házigazda németek elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.

MTI

2024. június 18., 22:092024. június 18., 22:09

2024. június 18., 22:112024. június 18., 22:11

„Négy éve ez volt az első alkalom, hogy szégyelltem a csapatom játékát az első félidőben” – utalt vissza keddi sajtótájékoztatóján a Svájctól elszenvedett múlt szombati 3-1-es vereségre a szakember. „A második már jó volt, de ott is hibáztunk. Összességében háromból két gólt a saját hibánkból kaptunk. Most mindannyian úgy érezzük, hogy nagyon meg szeretnénk mutatni, hova tartozunk. Ez persze nem jelent önmagában győzelmet, de még döntetlent sem, viszont küzdeni fogunk mindvégig” – jelentette ki a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.

„Németország a legkeményebb rivális, de megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani. Papíron, sőt, nem csak papíron jobb nálunk az ellenfél, de ez motiválhat minket.

Hirdetés

Remélhetőleg egy pontot meg tudunk kaparintani, mert úgy reménnyel léphetünk pályára a harmadik körben. Ehhez mindenkinek száz százalékot kell nyújtania”.

Az 59 éves tréner elárulta, két-három helyen tervez változtatni a svájciak elleni kezdőcsapatán. Az MTI érdeklődésére elmondta, a magyar csapat azért nem szokott kétszer egymás után rosszul futballozni, mert a stabilitását az állandósága adja.

„Sokszor jobb egy játékost lecserélni öt-hat helyett. Azért stabil a rendszer, mert a játékosaink sokat futballoznak együtt. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy nekünk nincs olyan mély keretünk, mint Angliának vagy Németországnak.”

Rossi úgy vélte, a hagyomány sajnos nem elég, a múlt nem számít. Szerinte lehet rá emlékezni, de nem döntő faktor, így az sem, hogy irányításával a németek ellen mindhárom alkalommal veretlen maradt a nemzeti együttes.

„Bízom a csapatomban, megtörténhet ismét, még akkor is, ha ez nem az a német csapat, amellyel az előző Eb-n találkoztunk, vagy éppen két éve a Nemzetek Ligájában. Kroos visszatért, Nagelsmann pedig a világ legjobb edzői közé tartozik” – mondta Rossi.

„A szövetségi kapitány védelmébe vette az interneten több mém formájában kifigurázott Ádám Martint, mert szerinte "sok idióta ül a billentyűzet mögött”, és amikor blogokon megsértik a játékosokat, az elfogadhatatlan és tiszteletlen. Úgy vélte, nagyon kellemetlen ami a csatárral történt.

„Az ő testfelépítése olyan, amilyen. Reméljük, gólt fog lőni az Eb-n, az nagy megelégedettséggel töltene el. Őt nem hiszem, hogy megérintette volna, mert kivételes srác. Örülünk, hogy itt van velünk” – zárta le a témát Rossi.

A játékosok részéről Lang Ádám elárulta, ő az egyik, aki kimarad a kezdőcsapatból. Ennek ellenére kijelentette, jó állapotban van, az előző három meccs és az edzések segítettek, hogy utolérje magát az idény végi sérülését követően.

„Futballban mind védekezésben, mind támadásban együtt kell mozognia a csapatrészeknek, melyek között az első félidőben a távolságok túl nagyok voltak. Ezt helyretettük, voltak megbeszélések, mindenki elmondta a véleményét, így ez még egyszer nem fordulhat elő. A felelősség mindenkié” – beszélt a Svájc elleni nyitókörös vereségről az Omonia védője, aki úgy vélte, az első félidő kiábrándító volt, de a másodikra lehet építeni.

Lang szerint szeretnének ki-ki mérkőzést vívni a házigazdával, noha ismerik a németek kvalitását, akik valószínűleg ismét domináns játékkal rukkolnak elő, nekik viszont a saját erősségeiket kell előtérbe helyezni.

„Az előző Eb-n fejeltem egy gólt Neuernek, ráadásul itt Németországban. Nyilván különleges pillanat volt számomra, hiszen minden kissrác álma, hogy eredményes legyen egy Eb-n. Az hab a tortán, hogy világklasszis csapat és kapus ellen sikerült. Remélem, megismétlem, de azzal is kiegyeznék, ha bármelyik játékostársamnak sikerülne” – beszélt az előző Eb-n 2-2-re végződött müncheni találkozóról Schäfer András.

Az Union Berlin középpályása kifejtette, semmiképpen sem hátrány, hogy a magyar keret tagjai közül sokan játszottak már ebben a stadionban, több német válogatott játékos ellen. Hozzátette, mostanság minden sorsoláson megkapják Németországot, így már mindenkinek van tapasztalata a szerdai riválissal szemben.

„Nem játszottam jól, ezt reálisan kell látnom. Passzívabb voltam, nem tudtam annyit hozzátenni a játékunkhoz. A második félidőben tudtam fejlődni meccsen belül” – mondta a svájciak elleni meccsről. „Inkább arra a három évre kell építenem, amit a válogatottban töltöttem eddig, mert kimásztunk már ennél nehezebb helyzetekből is. Azt kell előhoznunk, ami miatt nem szerettek ellenünk játszani ezek a csapatok” – jelentette ki a 25 éves futballista, aki a riválistól nem akart egyetlen sztárt sem kiemelni, mondván, annyi kiemelkedő játékosa van, hogy felesleges lenne.

A csaknem 55 ezer néző befogadására alkalmas stuttgarti MHP Arénában az Európa-liga 2020-as döntőjének játékvezetője, a holland Danny Makkelie sípjelére szerdán 19 órakor (romániai idő szerint) kezdődik a magyar-német összecsapás, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.

korábban írtuk

Eb: a magyar válogatott két játékosa sérülés miatt vélhetően nem lesz bevethető Németország ellen
Eb: a magyar válogatott két játékosa sérülés miatt vélhetően nem lesz bevethető Németország ellen

Nego Loic és Balogh Botond nem vett részt a magyar labdarúgó-válogatott keddi edzésén, így vélhetően egyikük sem lesz bevethető szerdán a házigazda németek elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen. 

A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Gulácsi – Fiola, Orbán, Dárdai – Bolla, Schäfer, Nagy Á., Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés