
Gulyás Michelle a magyar küldöttség 19. érmét szerezte Párizsban, egyben a magyar öttusasport tizedik olimpiai diadalát aratta
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Gulyás Michelle parádés teljesítményt nyújtva aranyérmet nyert, Guzi Blanka pedig a kombinált számban jelentősen előre lépve negyedik lett a párizsi olimpia öttusaversenyén. Gulyás Michelle Vörös Zsuzsanna 2004-es athéni győzelme után nyert Magyarországnak aranyat öttusában, egyben a sportág tizedik ötkarikás diadalát aratta.
2024. augusztus 11., 14:002024. augusztus 11., 14:00
2024. augusztus 11., 14:442024. augusztus 11., 14:44
A csütörtöki körvívás az Észak-párizsi Arénában Gulyásnak sikerült kiemelkedően, 24 ellenfelét győzte le és 11-től kapott ki, ezzel a második helyen végzett. Guzi 15 asszót nyert és 20 vereséget szenvedett, ami az ő esetében elég jó eredmények számít, mivel a vívás nem erős száma. A júniusi világbajnokságon, amelyen ezüstérmet nyert, 17/18-cal zárt a pástokon. A 36 fős mezőny két 18 fős csoportban küzdött az elődöntőben, mindegyikből az első kilenc hely ért továbbjutást – közölte tudósításában az MTI.
A vasárnapi döntőt Gulyás a második, Guzi a 17. helyről kezdte a vívóeredménye alapján. A 18-as fináléban az utolsó pillanatban változás történt, a címvédő brit Kate French betegség miatt visszalépett, helyére a német Annika Zillekens került. Ő volt három éve – még Annika Schleu néven –, aki nyert helyzetből vesztette el az esélyét a győzelemre, mert nem bírt a lovával. A lovaspályán akkor történtek – az edzője durva beavatkozása – erős lökést adtak ahhoz, hogy ezt a számot végül kivegyék a sportágból. Most búcsúzik az öttusa ettől a látványos számától, a későbbiekben akadályverseny lesz a lovaglás helyén.
A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak másodikként vágott neki a magyar öttusázó, de gyorsan az élre állt, és végéig kontrollálva a kombinált számban fölényesen győzött
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A versailles-i versenyközpontban – ahol korábban a lovasok szerepeltek – 16 ezer néző befogadására alkalmas lelátókat építettek, amelyek ezúttal is szinte teljesen megteltek. A homokos talajú pályán tíz akadályt állítottak fel, a két kettessel 12 erőkifejtést kellett végrehajtaniuk a versenyzőknek. A vívás eredménye alapján fordított sorrendben kerültek sorra a döntősök. Guzi másodikként lovagolt a pályára és a 63 másodperces szintidőn belül hibátlanul ment végig. Gulyás utolsó előttiként következett, és szintén koncentrált teljesítménnyel ő is hibátlanul ment végig.
Lováról leszállva boldogan ölelkezett össze Balaska Zsolt lovasedzővel. Nem volt nagy szórás a lovaglásban, többnyire jó eredmények születtek, a spanyol Laura Heredia azonban „kiszállt” a versenyből, mert ellenszegülések miatt pont nélkül maradt. Ugyanerre a sorsra jutott a hazaiak egyik versenyzője, Marie Oteiza, aki rögtön az elején átbukott az akadályon, miután lova hirtelen megtorpant.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Gulyás Michelle, az UTE 23 éves versenyzője, aki három éve 12. volt Tokióban, bónuszvívásban nem szerzett pontot, majd a 25 méteres mobilmedencében rendezett 200 méteres úszásban 2:12.44 perccel a negyedik időt érte el. A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futást a második helyről kezdhette. Az élen álló francia Elodie Clouvellel szemben 13 másodperc volt a hátránya, a mögötte következő, idei világbajnok dél-koreai Szong Szungmin 18-ra volt tőle. A korábbi vb-ezüst- és -bronzérmes magyar versenyző elbírta a nagy nyomást és azt, hogy mintegy tizenötezren Clouvelnek szurkolnak. A francia bennragadt az első lövészetben, Gulyás az élre állt, és aztán már ott is maradt. Minden sorozata jó volt, végül nagy fölénnyel futott a célba, miközben a közönség állva, vastapssal buzdította a versenyzőket. Gulyás emlékezetes versenyzéssel óriási győzelmet aratott. Az összetett számban 11:10.01 perccel a hetedik időt érte el.
Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt
A 25 éves Guzi Blanka, a DVTK öttusázója a páston nem nyert asszót bónuszban, majd 2:16.25 perccel hetedik lett úszásban. A kombinált számnak a 12. helyről vágott neki, 35 másodpercre a dobogótól és végül alig maradt el tőle. Nagyon nagy tempóban futott, kiválóan lőtt és sorra hagyta le ellenfeleit. Csak Gulyást, az ezüstérmes Clouvelt és a harmadikként végző Szongot nem tudta befogni. A kombinált számot 10:45.48 perces eredménnyel megnyerte. Az 1461 pontos világrekorddal győztes Gulyás Michelle a magyar küldöttség 19. érmét szerezte a párizsi olimpián.
A döntő másik magyar résztvevője, Guzi Blanka a 13. helyről felzárkózva lett negyedik. Gulyás Michelle – aki a tokiói játékokon 12. volt – a magyar küldöttség 19. érmét szerezte Párizsban, egyben a magyar öttusasport tizedik olimpiai diadalát aratta.
A férfi öttusázók versenyében Szép Balázs 10., Bőhm Csaba 13. lett szombaton a párizsi olimpián. Magyarország az ötkarikás játékok zárónapján 19 éremmel a 14. helyen áll az éremtáblázaton. A magyar küldöttségnek 6 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzérme van. Románia 8 éremmel a 23. az éremtáblázaton: a román olimpikonok 3 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek az ötkarikás játékokon.
Végeredmény:
öttusa, női verseny, olimpiai bajnok:
------------------------------------
Gulyás Michelle 1461 pont
2. Elodie Clouvel (Franciaország) 1452
3. Szong Szunmin (Koreai Köztársaság) 1441
4. Guzi Blanka 1433
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!