
Csúcsformában. Arne Slot, a Liverpool edzője méltatta Szoboszlai Dominik teljesítményét a Tottenham elleni vasárnap esti meccs után
Fotó: Liverpool FC
A Tottenham Hotspur ellen gólt szerző és gólpasszt adó Szoboszlai Dominik nem először nyújtott kiváló teljesítményt az angol labdarúgó-bajnokságban éllovas Liverpool vezetőedzője, Arne Slot szerint.
2024. december 23., 11:352024. december 23., 11:35
A holland tréner az idegenben 6-3-ra megnyert bajnoki után a Mersey-parti klub honlapján vasárnap este úgy értékelt: noha ez még csak az első idénye az együttesnél, Szoboszlainak pedig a második, így nem látta a magyar válogatott csapatkapitányának valamennyi mérkőzését, de véleménye szerint a futballista például a Manchester United elleni találkozón – amelyen szeptember elején 3-0-ra diadalmaskodtak idegenben – is remekelt.
– idézte fel a 2-2-es döntetlennel zárult december 14-i találkozót Slot.
„Ez a mai igazán remek teljesítmény volt tőle.
– erősítette meg Slot.
Az idegenben egyedüliként továbbra is veretlen Vörösök sikerükkel már négy ponttal vezetik a tabellát a Chelsea előtt, ráadásul eggyel kevesebb mérkőzést játszottak közvetlen riválisuknál.
Szoboszlai a Premier League honlapja alapján a klub mind a 16 eddigi idénybeli bajnokiján pályára lépett, két gólt szerzett és ugyancsak két találatot készített elő.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
szóljon hozzá!