Hirdetés

A rekordhalmozó Bayern 24-edszer nyerte meg a Bundesligát

A Bayern München labdarúgócsapata a Bundesliga 27. fordulójának keddi játéknapján 3-1-re nyert Berlinben, a Hertha vendégeként, és ezzel megvédte bajnoki címét.

Hírösszefoglaló

2014. március 26., 16:042014. március 26., 16:04

A müncheniek 24. bajnoki címüket ünnepelhetik. Érdekesség, hogy 2001 óta nyolc bajnoki diadalt arattak, és ezek mindegyikét idegenben biztosították be. Josep Guardiola együttese a Bundesliga mostani idényében kilenc rekordot állított fel és további öt megdöntésére van még esélye.

A Bayernt kilenc hónapja irányító Pep Guardiola az őt Münchenbe csábító Uli Hoenessnek, a klub korábbi elnökének – akit adókerülés miatt három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek – ajánlotta a bajorok bajnoki címét.

„Fantasztikus volt, amit a fiúk elértek az előző szezonban Jupp Heynckesszel, és most megerősítették ezt. Minden hétvégén munkával, munkával és munkával alapozták meg. A bajnoki cím a kemény munka eredménye. Ez a diadal Ulié, ő a legfontosabb ember a klub életében” – mondta a 43 éves katalán szakember.

A Premier League-ben három korábbról elhalasztott mérkőzést pótoltak a keddi játéknapon. A Manchester City Edin Dzeko két, valamint Yaya Touré egy góljával 3-0-ra legyőzte a címvédő, házigazda Manchester Unitedet. A vendégek már 42 másodperc után megszerezték a vezetést, majd a második félidőben növelték előnyüket, és a hosszabbításban a kegyelemdöfést is megadták városi riválisuknak.

Az Arsenal sokáig hátrányban volt a Swansea Cityvel szemben, de aztán egy perc alatt fordított. A három pontot mégsem tudta otthon tartani, mert egy hajrában esett öngóllal egyenlített a walesi együttes.

Bundesliga, 27. forduló: Hertha Berlin–Bayern München 1-3, Borussia Dortmund–Schalke 04 0-0, Eintracht Braunschweig–FSV Mainz 05 3-1, Werder Bremen–VfL Wolfsburg 1-3.

Premier League, elhalasztott mérkőzések: Manchester United–Manchester City 0-3, Arsenal–Swansea City 2-2, Newcastle United–Everton 0-3.

Primera División, 30. forduló: Elche–Athletic Bilbao 0-0, Málaga–Espanyol 1-2.

Serie A, 30. forduló: AS Roma–Torino 2-1.

A Bayern által eddig elért csúcsok:

– már a 27. fordulóban megszerezte a bajnoki címet, ezzel saját rekordját javította meg: tavaly a 28. játéknap után ünnepelhetett. Még egy német csapat sem lett bajnok márciusban.

– 52 Bundesliga-meccs óta veretlenek (46 győzelem, 6 döntetlen).

– sorozatban 19 győzelemnél tart a pontvadászatban.

– a Hertha elleni 3-1-es győzelem volt a müncheniek tizedik idegenbeli sikere egyhuzamban. Ezzel szintén tavaly beállított rekordjukat (9) adták át a múltnak.

– a jelenlegi szezonban az együttes 27 Bundesliga-találkozójából egyet sem vesztett el (25 győzelem, 2 döntetlen).

– az elmúlt 64 bajnokiján rendre betalált az ellenfelek kapujába, a legutóbbi gól nélküli meccse 2012 áprilisában volt a Mainz ellen (0-0).

– a Bundesliga 51 éves történetében még egy csapat sem szerzett meg a 27 forduló során elérhető 81 pontból 77-et.

– az idénynek ebben az időszakában még egy gárda sem vezetett 25 ponttal. Ekkora volt a Bayern előnye a Dortmund előtt az előző szezon végén.

– a müncheniek lettek a leggyorsabb őszi bajnokok: már a 14. fordulót követően megnyerték a szezon első felét, ráadásul a 17 őszi meccsen gyűjtött 47 pont is csúcs.

Az idény során még elérhető csúcsok:

– a Bundesligában még egy csapatnak sem jött össze a veretlen szezon, a bajorok az előző és az 1986/1987-es idényben is kétszer kikaptak.

– a tavalyi 91 pontjával történelmet írt. Jelenleg 77 pontnál tart, így idén akár 98-ig is eljuthat.

– egy éve 29 idénybeli győzelemmel döntöttek rekordot, pillanatnyilag már 25-nél tartanak.

– csak a Bayern lépte át egy szezon alatt a százgólos álomhatárt: az 1971/1972-es kiírásban Gerd Müllerék 101-szer voltak eredményesek. A mostani csapat 79 gólnál jár.

– eddigi 27 bajnokijukon összesen 13 gólt kaptak, így „alulmúlhatják\" tavaly felállított rekordjukat (18).


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés