
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Olimpiai kvótát szerzett a magyar férfi kézilabda-válogatott, mivel 30-27-re legyőzte Portugáliát a selejtező tatabányai tornájának vasárnapi zárónapján, és a tabella második helyén végzett.
2024. március 17., 23:432024. március 17., 23:43
2024. március 18., 00:142024. március 18., 00:14
A magyar együttes – amelyből ezúttal Szöllősi Szabolcs, Krakovszki Bence, Krakovszki Zsolt és Palasics Kristóf maradt ki – annak tudatában kezdte a meccset, hogy csak győzelem esetén szerez olimpiai kvótát. Még tíz perc sem telt el, amikor a portugálok időt kértek, mert 7-4-es hátrányban voltak a jól összpontosító, higgadtan, pontosan játszó házigazdákkal szemben.
A túloldalon is kapust cseréltek, de a huszadik percig kellett várniuk az első védésükre. Ekkor már 13-9-re vezetett a házigazda, de a 24. perc után megakadt a támadójátéka, a hibákat pedig rendre góllal büntette az ellenfél. Bodó Richárdék hat percig nem találtak be, a hatékonyabb védekezésre váltó portugálok egy 4-0-s sorozattal fordítottak és a meccs során először vezettek, de az első félidő döntetlennel ért véget.
Bánhidi Bence sérült bokával is harcolt a portugál védőkkel
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Nem kezdte jól a második felvonást a magyar együttes, ráadásul Bánhidi Bence boka-, Ancsin Gábor pedig térdsérülés miatt kivált a játékból. A szakmai stáb 21-18-as hátránynál időt kért, Bánhidi vissza tudott állni, és úgy tűnt, csapata lassacskán megtalálja a megoldást az ellenfél gyors visszarendeződésére és rendkívül szigorú védekezésre (22-22).
A fiúk jelképesen át is vették a párizsi repülőjegyet
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Az utolsó 12 percet Sipos Adrián nélkül játszották le a magyarok, mert a beálló döntetlen állásnál piros lapot kapott fejre irányuló ütésért. Portugália megint ellépett kettővel, ekkor Fazekas Gergő helyére visszaállt Lékai Máté irányítani, és ez bizonyult a siker kulcsának. Egy 3-0-s sorozattal összejött a fordítás, a 27. perc után megint a házigazdáknál volt az előny, és 27-25-nél elérhető közelségbe került a kvóta.
A következő gólt az ellenfél lőtte, de a meccs legvégén a remek magyar védekezés, Bartucz László bravúros védései, illetve – a később a mezőny legjobbjának megválasztott – Imre Bence, Bodó Richárd és Lékai Máté góljai olimpiai kvalifikációt jelentettek. Mikler Roland egy, Bartucz László 12 védéssel járult hozzá a sikerhez. Pedro Portela hat, Martim Costa és Luís Frade öt-öt góllal, Diogo Marques öt védéssel zárt, míg váltótársa, Gustavo Capdeville egyszer sem tudott hárítani. A két csapat tizedik egymás elleni mérkőzésén három portugál siker mellett hetedszer győztek a magyarok.
A pályafutását a következő szezontól a német Kiel csapatában folytató Imre Bence a magyar kézilabda egyik nagy reménysége
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
A mezőny legjobbjának megválasztott Imre Bence kilenc találattal járult hozzá a sikerhez. A 21 éves játékos egyébként a magyar kézilabda egyik szupertehetsége, akinek volt kitől tanulnia: édesanyja a korábbi világklasszis kézilabdázó, Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Kökény Beatrix. (Édesapja pedig nem mellesleg Imre Géza világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó).
Szita Zoltán (labdával) és a portugál fal
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
A magyar férfiválogatott eddig nyolc alkalommal szerepelt az olimpián – legutóbb 12 évvel ezelőtt Londonban –, eddigi legjobb eredménye az 1936-os, az 1980-as, az 1988-as, a 2004-es és a 2012-es negyedik helyezés.
Eredmény, 3. (utolsó) forduló, 3. csoport:
Magyarország-Portugália 30-27 (16-16)
------------------------------------
Tatabánya, v.: Schulze, Tönnies (németek)
lövések/gólok: 39/30, illetve 50/27
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 3/2
kiállítások: 6, illetve 8 perc
Magyarország:
------------
Mikler - Bóka 1, Szita 4, Lékai 2, Bánhidi 4, Ancsin 2, Imre 9, cserék: Sipos, Fazekas 2, Ligetvári, Bartucz, Bodó 1, Ilic 3, Rosta 2
Az olimpia férfi kézilabdatornájának résztvevői:
-----------------------------------------------
Franciaország (rendező), Dánia (világbajnok), Egyiptom (Afrika-bajnok), Argentína (a Pán-Amerikai Játékok győztese), Japán (ázsiai selejtező győztese), Svédország (Eb-bronzérmes, az Európa-bajnok jogán), Spanyolország, Szlovénia, Németország, Horvátország, Norvégia, Magyarország
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!