2010. március 12., 10:102010. március 12., 10:10
A madridiaknak több szempontból is rendkívül fájó a kudarc: egyrészt az átigazolásokra egy vagyont költő klubvezetés befektetése hiábavalónak bizonyult, másrészt pedig a 9 sikerével BL-, illetve BEK-rekorder Real továbbra sem tudta megszakítani hihetetlenül rossz sorozatát, azaz sorozatban hatodszor bukott el a BL nyolcaddöntőjében. Pedig a madridiak - idén is - a döntőbe jutást tűzte ki célul, s ha ezt elérték volna, házigazdaként szerepelhettek volna a fináléban, ezt ugyanis idén a Santiago Bernabeu-stadionban rendezik.
„Úgy nem lehet harcolni, ha nem alkotunk egységes csapatot. Fájdalmas éveken vagyunk túl, és sajnos ez a mostani is ilyen” - összegzett Guti, a Real játékosa a mérkőzés után, amelynek nagy lendülettel vágtak neki a hazaiak, és a 6. percben vezetéshez is jutottak. Az elején megilletődött Lyon lassan összeszedte magát, és a második félidő végén már partiban volt a spanyolokkal. A franciák ráadásul a félidőben kettős cserével próbáltak javítani támadójátékukon, és ez sikerült is, a veszélyes helyzetek pedig negyedórával a vége előtt góllá értek, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel a madridiakat. „Az első félidőben több gólt is rúghattunk volna. A másodikban már több fontos egyéni párharcot elvesztettünk, és ez végzetesnek bizonyult. - értékelt Manuel Pellegrini, a Real trénere, aki jelezte, Madridban nem egyéves tervben gondolkodnak, ezért nem mond le tisztségéről. A másik oldalon Claude Puel vezetőedző - a francia sajtóhoz hasonlóan - kijelentette, a Lyon rendkívüli tette hajtott végre Madridban, és kész történelmet írni a BL-ben.
A másik szerda esti találkozón a papírforma érvényesült a továbbjutást illetően, ám a korábban Milánóban 3-2-re nyerő Manchester United 4-0-s sikere így is megdöbbentő. A diadal kulcsfigurájának ismét Rooney bizonyult: bár kérdéses volt, hogy pályára lép, végül - csakúgy, mint Olaszországban - most is két gólt jegyzett, utána pedig Park és Fletcher is betalált. „Fantasztikus este volt - lelkendezett Sir Alex Ferguson, a United mestere. - Rooney játéka, eredményessége csupán méltó folytatása annak a ragyogó sorozatnak, amely 2-3 hónapja tart nála. Egyszerűen hihetetlen, ahogyan megint focizott.” Az angol csatárt még a vesztes együttes brazil vezetőedzője, Leonardo is dicsérte: „Rooney fiatal, de már most kiforrott, kész játékos, gyors, erős és rendkívül eredményes. Nagyon-nagyon jó futballista. Ami bennünket illet, bizony egy vesztes meccs után mindig nehéz a helyzet, s még inkább az, ha a visszavágón túl korán bekapunk egy gólt. Egy rendkívül jó formában levő csapattal találkoztunk.”
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.