Hirdetés

'56-os menekültből a Real Madrid utánpótlásedzője: Tóth-Zele József Tusnádfürdőn emlékezett vissza a magyar foci legnagyobbjaira

Tóth-Zele József (középen) szerint a tehetségen kívül fontos a szorgalom és a kitartó gyakorlás is •  Fotó: Tóth Gödri Iringó

Tóth-Zele József (középen) szerint a tehetségen kívül fontos a szorgalom és a kitartó gyakorlás is

Fotó: Tóth Gödri Iringó

Igazi focilegenda volt pénteken a Tusványos Buzanszky Jenő Sportteraszának vendége: Tóth-Zele József, a Real Madrid korábbi utánpótlásedzője, a magyar és spanyol futball közötti kapcsolatépítés, kapcsolattartás ma is fontos alakja, akiről nemrég film is készült. Külföldi tapasztalóiról mesélt, felidézte spanyolországi emlékeit, az Aranycsapat tagjaihoz fűződő viszonyát.

Tóth Gödri Iringó

2024. július 27., 11:042024. július 27., 11:04

Sporttörténeti kalandozásnak is mondhatnánk a Tusványos keretében zajlott pénteki beszélgetést, melyen Csinta Samu újságíró, a Nemzeti Sport publicistája faggatta Tóth-Zele Józsefet avagy Józsi bácsit – ahogy mindenki emlegette –, és Kovács Barnabás korábbi barcelonai főkonzult, aki A jószemű José című film ötletgazdája volt, és aki páratlanul sokat tett, hogy Tóth-Zele is megkapja Magyarországon a neki kijáró, megérdemelt figyelmet – kissé megkésve.

A főkonzul még Spanyolországban ismerte meg Tóth-Zelét, aki a magyar futball olyan legendás alakjaihoz fűződő viszonyáról mesélt neki mint Kubala László, aki 11 évig volt a spanyol válogatott edzője vagy az aranycsapat tagjai, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán, Puskás Ferenc.

Hirdetés

A film egyébként kezdetben egy mondhatni nullköltségvetésű projektként indult, Kovács Barnabás folyamatosan szerzett támogatókat, partnereket, majd az ötletgazda, rendező számára is meglepő módon nőtt egyre nagyobbra – hála főhősének,

akinek egy „csettintésébe” került olyan neveket beszervezni a filmbe mint a legendás Emilio Butragueño (ráadásul az ő közbenjárásával játszhatott a Puskás Akadémia U17-es a csapata a Real Madrid U17-es csapatával).

Tóth-Zele József, mint felidézte, a történelem vihara előtt egy szó szerint életveszélyes élmény nyomán hagyta el Magyarországot, és egy franciaországi kitérő után kötött ki Spanyolországban, ahol évekig az Atlético Madrid játékosa volt. Visszaemlékezve elmondta, azzal ellentétben, amit sokan gondoltak és gondolnak ma is, nem Puskás Ferenc révén lett a Real Madrid utánpótlásedzője, pedig Öcsi, akkor már az Egyesült Államokban volt, Tóth-Zele az uruguayi José Santamaríanak köszönhette ezt a funkciót, az ő közbejárása segítette hozzá.

Puskással (és Kocsissal) a Spanyol Labdarúgó-szövetség edzőképzését – aminek vezetője az akkori spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Kubala László volt – végezte közösen, ott lettek barátok. Barátságuk emlékeként „Józsi bácsi” a tusványosi eseményre is egy pár, Puskástól kapott cipőben érkezett.

Tóth-Zele József közel harminc évig volt a Real Madrid utánpótlásedzője, így magannyi nyolcvanasévekbeli tehetség felfedezése fűződik nevéhez, de olyan mai sztárfocistákra is felfigyelt mint Daniel Carvajal vagy Álvaro Morata.

Elmesélte, hogy ő nem „készült” focistának, gyerekkorában tornászott, így edzőként is sok olyan gyakorlatot végeztetett a focistákkal, amelyeket a szertornászok szoktak végezni, ám ezek végül hasznosnak bizonyultak.

Hangsúlyozta a technika fontosságát, sőt hatalmas beleéléssel, a mikrofont szinte félredobva mutatta be az előtte levő asztalon poharakkal, hogy mit, hogyan csináltak.

Leszögezte, hogy a tehetségen kívül fontos a szorgalom és a kitartó gyakorlás is, de a lényeg, hogy a labdával tudni kell bánni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget

Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.

Magyarellenes rigmusok a Sepsi–Dinamo meccsen: Antal Árpád szigorú fellépést sürget
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben

Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.

Szoboszlaiék visszavágtak az ukránoknak, a románok zsinórban negyedszer kaptak ki az NL-ben
2026. október 02., péntek

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors

A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.

Nemzetek Ligája: Magyarország megszerezte első győzelmét, Romániát elgázolta a varsói gyors
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben
2026. szeptember 28., hétfő

Magyar iksz Belfastban, román zakó Bukarestben

Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.

Kézilabda: hét év elteltével verte meg a román válogatott a magyart
2026. szeptember 26., szombat

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.

Bal lábbal indította szereplését a magyar és román labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2026. szeptember 24., csütörtök

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban

A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája-rajt nagy magyar hiányzókkal a Puskásban
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK

Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.

Csapatnak halálcsoport, szurkolónak álomsorsolás: BL-ellenfeleket kapott a Nagyváradi VSK
2026. szeptember 20., vasárnap

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi

Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.

Zsinórban harmadszor Európa tizenhat legjobb vízilabdacsapata között a nagyváradi
2026. szeptember 13., vasárnap

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt

Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.

Magyar kerékpáros nyerte a román országúti körversenyt
Hirdetés
Hirdetés