Hirdetés

Zenés Hobo-monodráma 70 évről

•  Fotó: béres attila/magyarnemzet

Fotó: béres attila/magyarnemzet

Halj meg és nagy leszel! címmel csütörtökön mutatja be zenés monodrámáját Földes László „Hobo” a budapesti Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében – számolt be róla az MTI. 

2015. november 03., 22:222015. november 03., 22:22

„A darab nemcsak az én 70 évemet mutatja be dalszövegeim, az ezekhez kapcsolódó zenék és történetek segítségével, hanem az ország elmúlt évtizedeit is. Valamiféle visszatekintés ez, egy exhibicionista gyónásai, de csak egy előadás, nem dokumentatív történet. Elmondom az igazat, úgysem hiszi el senki” – fogalmazott Hobo egy budapesti sajtótájékoztatón.

Hozzátette: eredetileg önparódiát akart dalszövegekkel, zenék nélkül, de a Nemzeti igazgatójával, Vidnyánszky Attilával beszélgetve nyilvánvalóvá vált, hogy szükség van a zenei háttérre. „Zene közben egy csomó mindent nem lehet elmondani, egy koncert és egy lemez műfaja más, a színházban mélyebben, ugyanakkor mulatságosan is elő lehet vezetni ezeket a sztorikat”.

Hobo megjegyezte, hogy saját magáról még nem írt dalszöveget, legfeljebb önironikus jelleggel, például a Ki vagyok én?-t. A rendező zavarba ejtően személyesnek, kitárulkozónak, őszintének nevezte a monodrámát. Mint elhangzott, a 2 óra 20 percnyi hosszú darabot 14 stációra osztották, köztük olyan állomásokkal, mint a második világháború vége, a Rákosi- és Kádár-korszak, a rendszerváltás vagy a mai Magyarország.

„Ezek erős vágások a magyar történelem különböző pontjain, miközben a városi ripacskodástól a legkomolyabb önmagammal való szembenézésig minden benne van” – mondta Hobo. A Halj meg és nagy leszel! című zenés monodrámában Hobo, a Hobo Blues Band, valamint a Hobo és Bandája előadásában ismertté vált dalok közül felcsendül többek között a Másik Magyarország, a Szimpátia az ördöggel, a Vadászok kivonulása, a Kis vörös kakas, az egykor betiltott Bevonuló baka blues vagy a Barbi baba blues. Utóbbit Deák Bill Gyula énekelte eredetileg, Hobo korábban még nem adta elő.

„Nem a legjobb dalokat csemegéztük ki, hanem Hobo életének fordulópontjaihoz igazodtunk, a gondolatok, a dalok üzenetei határozták meg, melyiket használtuk. A szöveg hamarabb volt meg, 40 százalékát ki kellett vágni, mert túl hosszú volt. Aki végignézi, annak így is erőteljes tapasztalata lesz az eltelt évtizedekről” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.

Hobo a sajtótájékoztatón bemutatta az Úton lenni a boldogság című kötetet, amely a Nemzeti Kulturális Alap 12 millió forintos támogatásával készült oktatási segédanyag, és tartalmazza az előadó teljes irodalmi munkásságát, dalszövegeit, színházi darabjait, novelláit, műfordításait. A könyvhöz tartozó pendrive-on Hobo valamennyi albuma, előadóestje, színpadi és filmfelvétele megtalálható.

Hobo elmondta: az ötlet onnan jött, hogy a határon túl és itthon is az irodalom-, a történelem- és zeneórákon hosszú ideje használják a munkáit, és felvetették valamiféle gyűjtemény létrehozásának igényét. A könyvből 500 példány készült, kereskedelmi forgalomba nem kerül, az iskolák az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán juthatnak hozzá – a tervek szerint 82 határon túli magyar iskolába kerül belőle. Amint a művész elmondta, megnyílt a hoboarchivum.hu honlap, amelyen megtekinthetők és meghallgathatók a gyűjtemény darabjai.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés