
2010. január 15., 10:292010. január 15., 10:29
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, Gáspárik Attila és a Nemzeti igazgatója, Vlad Rădescu korábban abban egyezett meg, hogy minden évadban szerveznek egy-egy közös produkciót. Ez alkalommal Kiss Csaba vásárhelyi származású, Magyarországon élő rendező kétszereplős, egyfelvonásos művét, az Esti próbát vitték színpadra.
A darab férfiszerepét alakító Kilyén László elmondta, hogy ez az előadás az ő jutalomjátéka, hiszen egy évvel ezelőtt Kiss Csaba felajánlotta, játssza el ezt a szerepet, és most kerül erre sor. „Sokáig haboztam, de most már nagyon szeretem az előadást” – mondta a Krónikának Kilyén László. A rendező Porogi Dorka budapesti származású, harmadéves hallgató a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán. Eredetileg a női főszerepet alakította volna, az előadást pedig László Csabának kellett volna rendeznie, de mivel más feladatot kapott, helyette „beugrott” Porogi Dorka, így a női főszerep a szintén harmadéves színis hallgatónak, Albert Orsolyának jutott.
Az Esti próbát egyébként korábban a budapesti Pinceszínházban játszották. A bemutató alkalmával a szerző azt nyilatkozta a színműről: „Az Esti próba színészdarab – egy idősödő, karizmatikus nagy férfi színész és a nőiességét épp csak próbálgató, kezdő színészlány Fellini legendás filmjének, az Országútonnak a színpadra állításán dolgozik. Izgalmas színházi helyzet és igen hálás párosítás. Mindkettőjüknek vannak olyan értékei – a tapasztalat, a tudás, illetve a fiatalság – amelyek vonzóak a másik számára. Ezért lesz valódi élethelyzetek sorozata a próba. Az élettől búcsúzó és az életbe belépni készülő színész párharca.” Kilyén László azt is elmondta: nagyon jól dolgozott a két fiatal lánnyal, egyáltalán nem érezte tapasztalatlanságuk hátrányait. Az idősödő színésznek, akit alakít, élete nagy álma volt, hogy Anthony Quinn után ő is eljátssza Zampano szerepét.
„A darabban az az izgalmas számomra, hogy folyton átjárunk a civil világból a színházi világba. Lehet, hogy a nézők számára kissé megdöbbentő lesz az előadás, főleg a nyelvezete miatt, hiszen színházban játszódik, no és a próbák idején a színészek nem szoktak túl szalonképesen társalogni. De remélem, hogy ezen senki nem fog fennakadni”, tette hozzá Kilyén. A díszletet és jelmezeket Dorbe Kóthay Judit tervezte, az előadás pedig nem került pénzbe. Kilyén László azt is elmondta: ezzel azt akarták bizonyítani, hogy egy produkció nemcsak akkor lehet jó, ha horribilis összegbe kerülnek a díszletek és a jelmezek.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.