
Fotó: Biró István
2007. június 11., 00:002007. június 11., 00:00
A kolozsvári magyar opera szervezte verseny legprecízebb és -szuggesztívebb egyéniségének Naotaka Tacsibana bizonyult, aki a tokiói Toho Gakuen Zenei Főiskola kürt szakán végzett, posztgraduális tanulmányai során vezényelni is tanult. 2001-ben a Besançoni Nemzetközi Karmesterversenyen második helyezést ért el, és meghívott karmesterként vezényelte a Toulouse-i Capital zenekart, a szentpétervári és a tokiói filharmóniát. Az első díjas dirigens lapunknak elmondta, szándékában áll visszatérni Kolozsvárra, és reméli, hogy sikerül a régió valamelyik operaházában is fellépnie – a győzteseknek ugyanis erre lehetőséget nyújtanak a szervezők. „Szeretnék még eljönni ide, nemcsak azért, mert szép ez a város. Jó a zenekar, a szólisták kitűnőek, és az épület akusztikája is megfelelő” – jelentette ki. A második díjat az előző versenyben szintén döntőbe jutott, amerikai Paul Mauffray nyerte el, aki jelenleg a Brünni Nemzeti Színháznál dolgozik. A harmadik helyezést Koicsiro Kanno érte el, a karmester Tacsibanához hasonlóan a Toho Gakuen főiskolán tanult. Nem először járt Erdélyben, hiszen öt éven át a Brassói Opera karmestere volt, 2003 óta zenei asszisztens a Heidenheimi Operafesztiválon.
A tegnap esti gálán a két éve megosztott első díjat nyert Didier Lucchesi adta át a kitüntetéseket. A francia karmester az első verseny óta baráti kapcsolatot ápol a kolozsvári társulattal, tavaly pedig székelyföldi turnéra is indult a csapattal. Mára már magyarul is megtanult egy kicsit, mert úgy gondolja, hogy egy operát csak a szöveg tökéletes ismeretével lehet vezényelni. A döntő tétele két éve is Bartók Béla operája, A kékszakállú herceg vára volt, Lucchesi pedig – ellentétben a döntőbe jutott mostani versenyzőkkel – a szólistákkal együtt énekelt. A tavalyi viszszatérésre Erkel Ferenc Bánk bánjával és Kodály Zoltán Székely fonójával készült. Mint elmondta, a verseny előtt csak Bartók munkásságát, Kodály néhány művét ismerte, azóta pedig egyre jobban érdekli a magyar zene. A jelenlegi látogatása során újabb fellépésekről egyeztet a kolozsvári opera vezetőségével. Tervei között szerepel a Háry János című Kodály-daljáték is, de úgy gondolja, ahhoz már sokkal jobban meg kell tanulnia magyarul.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.