Hirdetés

Vissza a hagyományos népmesékhez

Bábelőadás bemutatója a Szatmárnémeti Északi Színházban

2006. január 25., 00:002006. január 25., 00:00

Ki ne emlékezne gyerekkorából a Terülj, terülj asztalkám vagy az Üssed, üssed botocskám című mesére, amikor az üres kisasztal varázsérintésre szempillantás alatt megtelik kápráztató finomságokkal, vagy a botocska önálló életre kel, és eltáncolja a „rossz” nótáját a „jó” elégtételére. A Szatmárnémeti Északi Színház pódiumtermének színpadán ez az egyszerű, népi világ elevenedik meg: a színház keretében működő Brighella Bábcsoport a Terülj, terülj asztalkám című bábjátékot mutatja be ma 11 órától. Az előadás az azonos című népmese alapján készült: a rendező Szilágyi Georgina – aki egyben a bábos tagozat vezetője – a népmese több mint negyven variációjának olvasata nyomán írta meg saját változatát.
„Azért esett erre a történetre a választás, mert korábbi előadásunkban A kis hableány című Andersen-mesét dolgoztuk fel, azelőtt pedig a Hófehérkét és egy Weöres Sándor-versekből született összeállítást játszottunk. Most népiesebb ihletésű előadást szeretnénk bemutatni” – mondta el a Krónikának a rendező, hozzátéve, hogy – bár a mai bábszínészetben már nem divat a népmese – a szatmári csapat új produkciójával ezt a világot szeretné közelebb hozni a gyerekekhez.
A darab keretjátéka a kukoricahántás, a háncsolóban játszódó történet nemcsak keretbe foglalja a mesét, hanem bemutatja azt a régi népi foglalkozást is, amikor az emberek esténként kalákába gyűlve morzsolták a kukoricát, közben meséltek egymásnak, énekeltek, viccelődtek. Az előadást kísérő népzene még hitelesebbé, élőbbé teszi a történetet, amelynek szereplői az időnként felbukkanó színészek mellett teljes alakos pálcás bábok. A Terülj, terülj asztalkám című előadásban a Brighella Bábcsoport összes bábosa játszik, hiszen mindössze négy tagja van társulatnak: Varga Tibor, Fóriss Emese, Nagy Anikó és Nagy Tamás, a díszletet és a bábokat Bodor Judit tervezte. Az előadás próbái már december végén elkezdődtek, január elejétől pedig napi rendszerességgel készülnek a bemutatóra.
„Itt az emberekben az a kép alakult ki a bábszínházról, hogy a paraván mögött mozognak a bábok – mi ezen próbálunk változtatni. Minden előadásban nyújtunk valami újat, meglepetést. Társulatunk még fiatal ahhoz, hogy ráálljon a karakterszínházra, mert megalakulásunk előtt a mi közönségünk nem sok bábelőadást látott” – mondta el a bábtagozat vezetője.
A szatmárnémeti Brighella Bábcsoport 2003-tól lett az Északi Színház tagozata, korábban alapítványi bábszínházként működött.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés