2008. április 07., 00:002008. április 07., 00:00
A sevillai borbélyt csupán két színpadi próba után adták elő, ráadásul több művészt is debütszerepben láthatott a publikum, például a Rosina szerepét éneklő Covacinschi Yolandát vagy az Almavivát alakító Tony Bardont, akik mindketten a társulat énekkari tagjai és a kolozsvári zeneakadémia diákjai. A két fiatal művész a zeneszerző által megálmodott alakokat nagy empátiával vitte színre, mind énekhangban, mind színpadi mozgásban kiváló alakítással lepve meg a közönséget. A Horváth József vezényelte opera vendégénekese Kendi Lajos (Figaro), a Salzburgi opera tagja és Cristian Hodrea (Bartolo), a kolozsvári Filharmónia tagja volt. Az előadáson színpad és nézőtér között szokatlanul jó kommunikáció alakult ki, minden áriát vastapssal köszöntöttek, és derültség jutalmazta Demény Attila rendezői humorát – az olasz szövegbe kevert magyar szavakat, Rosina Rózsikára való átkeresztelését – is. A Figaro belépőjét, Rosina színes áriáját, Almaviva szerelmi énekét, Basilo rágalommonológját és más közkedvelt részleteket felvonultató operát négyszer tapsolták vissza, a darab végén virágeső hullott a szereplőkre, ami ugyan rendezői ötlet volt, de bátran értelmezhető megérdemelt ünneplésként.
V. M.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.