
Fotó: A szerző felvétele
A rövid újsághírből kidomborított megrázó emberi tragédiát Kövesdy István, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője vitte színre. „A szerzőt valós esemény, egy fiatalember haláláról szóló rövid bűnügyi tudósítás ihlette a Világtalanok megírására. Felkereste a helyszínt, beszélt az érintettekkel is” – mesélte lapunknak a rendező. A mű mély empátiával taglalja az emberi kapcsolatok lélektani folyamatait, a cselekményben kibontakozik az intézményesített gondoskodás csődje, egy furcsa szerelmi háromszög, a szexualitás és a halál. „A címben foglalt világtalanság tágabb értelmű metafora, nemcsak a tragikus sorsú fiatalember fogyatékosságára utal” – hangoztatta Kövesdy, hozzáfűzve, a drámában a társadalom perifériáján tengődők életképeiből megrázó szociológiai problémák tárulnak fel. Mint megtudtuk, a darabbal a tavalyi Kisebbségi Színházak Kollokviumán tartott műhelygyakorlaton, felolvasószínház keretében ismerkedett meg a társulat. Az előadás díszlettervezője Damokos Csaba, jelmeztervezője Salat Csaga, zenéjét Zeno Apostolache válogatta. Az apa szerepét Barabás Árpád játssza, Józsit, a vak fiút Antal D. Csaba. További szerepekben Szabó Eduárd, Bálint Éva, Domokos Erika, Bartha Boróka és Boros Mária lép színpadra.
J. A.
Ibsen-szövegekből épített Légvár
Az alkotó ember dilemmáját, a külső szemlélő számára excentrikusnak tűnő művészt hozza közelebb a Szatmárnémetiben ma este bemutatásra kerülő Légvár című előadás. Az Északi Színház Harag György Társulatának újabb bemutatóját Csurulya Csongor rendezte Henrik Ibsen szövegeinek felhasználásával. A 2007-től a társulathoz szerződött rendező a Solness építőmester című drámát használta kiindulópontként, de a szerző egy másik darabjából, a Ha mi, holtak feltámadunkból is emelt be szövegrészeket. A Légvárban Solness építőmester tragédiája jelenik meg, de a kérdésfelvetés az alkotó emberre vonatkozik, arra, hogy képes-e a hitevesztett, magánéleti csődbe jutott alkotó megragadni a felbukkanó lehetőséget, az ihletet. „Ezeket a kérdéseket minden művésznek fel kell tennie magának, és választ kell rájuk találnia, ahhoz, hogy tovább tudjon élni” – mondta Csurulya, aki szerint a darab segít betekinteni az alkotó lelkivilágába, illetve az alkotás folyamatába. A ma este 19 órától bemutatandó előadásban Lőrincz Ágnessel, Csíki Orsolyával, Némethy Zsuzsával, Rappert Gáborral, István Istvánnal, Bessenyei Istvánnal és Nagy Orbánnal találkozhatnak a nézők.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.