Hirdetés

Világpremier a Da Vinci-kiállításon

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Tegnap megérkezett Debrecenbe Az igazi Da Vinci című kiállítás hat kamionnal szállított, 35 tonnányi anyaga. A Leonardo Da Vinci munkáit bemutató tárlatra rekordszámú látogatót várnak, a kiállítást Erdélyben és a Partiumban is népszerűsítik.

2007. augusztus 07., 00:002007. augusztus 07., 00:00

Erről számolt be Gulyás Gábor, a kiállításnak otthont adó MODEM Galéria igazgatója Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján. Az igazgató elmondta: Az igazi Da Vinci című kiállítást az elmúlt évben a firenzei Uffizi Képtárban, idén tavasszal Tokióban, a Japán Nemzeti Múzeumban láthatta a közönség, és mindkét helyszínen óriási sikert aratott. A tárlat erdélyi és partiumi népszerűsítése kiemelten fontos a szervezők számára, mivel eddig nagyszámú romániai látogató jelezte részvételi szándékát, vásárolt belépőjegyet a sok szempontból egyedinek számító tárlatra. „A debreceni kiállításon eredeti Da Vinci-művek és a reneszánsz zseni rajzai alapján készült installációk kerülnek bemutatásra. Ez valóban egyedi alkalomnak mondható, tudván, hogy a művésztől mintegy 20 műalkotás maradt fenn napjainkra, melyekre – a szigorú védettségi kritériumok miatt – nem jellemző, hogy külföldre szállítsák” – jelentette ki Gulyás. Az eredeti művek mellett 40 tévékészülék, tucatnyi projektor és animáció segítségével mutatják be a művész templomfreskóit, valamint a tervezett, ám befejezetlenül maradt munkáit. A debreceni tárlat látogatói saját maguk indíthatják be Da Vinci fából készült mozgó oroszlánját, a világon elsőként csodálhatják meg a művész néhány, ez alkalomból nyilvánosság elé tárt vázlatát és tanulmányát.

„Elsősorban tudományos szempontból érdekes, releváns ez a kiállítás, komplex módon mutatja be Da Vinci gondolkodásmódját a rendkívül izgalmas installációk révén. Ezenkívül ez lesz az első alkalom, amikor külföldről Leonardo da Vinci-mű érkezik Magyarországra” – tette hozzá Gulyás Gábor. A reneszánsz mester munkásságát bemutató tárlatok eddig többnyire valamely szűkebb területet, a festészetét, technikai újításait, az anatómiai vagy a repüléssel kapcsolatos tanulmányait mutatták be. Ez a kiállítás átfogó képet próbál nyújtani arról a Leonardóról, aki szünet nélkül, lenyűgöző leleménnyel fáradozott az ésszerű folyamatok megfejtésén. A kiállítás létrejöttén több mint száz ember dolgozott, közöttük a Leonardo-kutatás olyan szaktekintélyei, mint Marzia Faietti, a firenzei Uffizi múzeum munkatársa vagy Paolo Galuzzi, az itáliai Scienzia történelmi múzeum igazgatója. Munkájuknak köszönhetően az eddigi legpontosabb Leonardo-művek rekonstrukciói csodálhatók meg a kiállításon. Utóbbiak közé tartozik a világpremierként bemutatásra kerülő, a művész által Francesca Sforzának ajánlott hatalmas lófigura – a Koloszszus. Ez a monumentális lovas szobor lett volna da Vinci életének főműve, 16 éven át dolgozott rajta. A 7,2 méter magas szobor agyagmodellje el is készült – az öntés a kor technikai nehézségei ellenére is megvalósult volna –, ám a szobornak szánt bronzot egy háború miatt ágyúöntésre kellett felhasználni. A harcok során a szobor agyagmodellje is megsemmisült. Leonardo azonban kilencezer feljegyzésben rögzítette, és hagyta ránk a szoboröntés részleteit, így a szakembergárdának a művész utasításait követve sikerült rekonstruálniuk a szobrot. Az eredeti tervektől annyiban tértek el, hogy a műalkotás nem bronzból, hanem egy új szabadalomnak köszönhetően üveggyapot-technológiával készült el.

A tárlat a debreceni MODEM galériában augusztus 16–november 16-a között tekinthető meg. A belépőjegyeket interneten lehet igényelni. A jegyeken – a látogatási nap mellett – a galériában kiállított anyag megtekintésének lehetséges időpontja is fel van tüntetve. Erre a látogatóknak érdemes figyelniük, hiszen ha az előre egyeztetett időpontban nem tudnak elmenni a kiállításra, az újabb látogatási időpontot szintén előre kell jelezniük. Bővebb információt a tárlatról a www.azigazidavinci.hu honlapon találni, belépőjegyeket a MODEM debreceni pénztáránál, illetve a www.jegymester.hu címen és a Ticket Express jegyirodákban lehet vásárolni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés