Fotó: Pál Árpád
Harmadik alkalommal szerveznek versenyprogramot romániai vagy határon túli, kezdő vagy kevésbé ismert zenekarok számára június 27–29. között a kolozsvári Jazz in the Park nemzetközi dzsesszfesztivál keretében.
2017. március 29., 15:402017. március 29., 15:40
2017. március 29., 16:042017. március 29., 16:04
A szervezők által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint azoknak a zenekaroknak biztosítanak bemutatkozási lehetőséget, amelyek dzsesszt játszanak, és szeretnék népszerűsíteni munkáikat. A jelentkezők a verseny számára fenntartott Szamos-parti színpadon játszanak majd a fesztivál keretében, a díjak összértéke pedig meghaladja az 5000 eurót – közölte Alin Vajda fesztiváligazgató.
A szakmai zsűri által kiválasztott együttest 9000 lejjel jutalmazzák, az első helyezett ezen kívül felléphet majd a sétatéri nagyszínpadon, a jövő évi fesztivál nyitónapján. Ezerlejes különdíjat vehet át a legjobb énekes, a legjobb hangszeres zenész, de pénzjutalom jár a legjobb saját szerzeményért is. A legértékesebb szerzeményt is külön díjazzák, a zsűri által kiválasztott együttes a kolozsvári Corvin Recording Studio professzionális stúdiótermében rögzíthet négy kompozíciót.
Jelentkezni a rendezvény honlapján lehet, ahol jelentkezési űrlapot kell kitölteni május 17-áig. A június 26. és július 2. között ötödik alkalommal szervezendő, ingyenesen látogatható szabadtéri fesztiválon mintegy 100 előadó muzsikál majd. A fesztiválra érkezik többek közt a Coma nevű, akusztikus rockot játszó zenekar, a nagy-britanniai Mammal Hands, a szerb Viva Vox kórus, valamint három ígéretes hazai dzsesszegyüttes is: a JazzyBIT, a Sebastian Spanache Trio és a CALI Quartet. Az évről évre népszerűbb rendezvényre idén is több ezer nézőt várnak.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.