Böszörményi Gergely koncertszervező üzenetét, valamint a 142 címet tartalmazó CD-adományt a Misztrál együttes tagja, Török Máté adta át. „A világon sokféle kiváló zene létezik, amelyeket az ember szívesen hallgat, de ez a zene azért kivételes, mert a miénk, a mi szellemiségünket és lelkivilágunkat tükrözi” – mondott köszönetet Kató Béla.
A kolozsvári Fűszál együttes Kányádi-verssel indította a koncertet, majd József Attila Biztatójával folytatta a fellépést. A 2000-ben alakult és kifejezetten énekelt versek műfajában dolgozó együttes Petőfi Sándor Farkasok dala, Kutyák dala című verseinek feldolgozásával remekelt, és előadta Ferenczes István Mikor Csíkban járt a török című versét. Rendhagyó irodalomórát tartott a felvidéki és magyarországi muzsikusokból álló Misztrál együttes is. A műfajban jeleskedő, tizedik születésnapját idén ősszel ünneplő – 2006-ban Bartók Béla-emlékdíjjal kitüntetett – együttes Dsida Jenő-ciklussal lepte meg a közönséget. A Házsongárdi temetőben nyugvó költő születésének századik évfordulóján elhangzott egyebek mellett a Nagycsütörtök, a Kéne valaki, az Isten szeret és a Robinson. Ráadásként pazar moldvai csángó–magyar népdalfeldolgozásnak tapsolhatott a gyér közönség.
A rendhagyó magyaróra keretében a baróti TransylMania etno-rock zenekar Reményik Sándor (Három szín, Elpártolt liliomszál), Pósa Lajos (Anyám intése) és Szabolcska Mihály (Tiszteld a gyermeket) versfeldolgozásokkal folytatta a koncertet. Az együttes a magyar népdalkincsből merített remekekkel (Indulj el, Este jő, szürkül bé, Adjon Isten, Bonchidai menyecskék, Legyen úgy, mint régen volt) zárta a kolozsvári fellépést.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.