Hirdetés

Végleges megbízatás

Vargha Mihály lesz a sepsiszentgyörgyi múzeum új igazgatója. Vargha Mihály képzőművész, a Gyárfás Jenő Képtár vezetője lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója – a művész augusztus óta a patinás múzeum megbízott vezetőjeként tevékenykedett. Bár a tisztségre ketten jelentkeztek, a neves erdélyi muzeológusokból, kutatókból, valamint a Kovászna Megyei Tanács tagjaiból álló vizsgabizottság úgy ítélte meg, hogy Papucs András, a megyei önkormányzat természetvédelmi és turisztikai irodájának munkatársa nem teljesíti a követelményeket.

2007. március 07., 00:002007. március 07., 00:00

Henning László, avizsgabizottságban részt vevő megyei tanácstaga Krónikának elmondta, a vizsgafeltételek közöttszerepelt az is, hogy a jelöltnek legalább ötévesszakmai tapasztalattal kell rendelkeznie, amelyet egyetemitanulmányait követően szerzett meg. „Sajnálom,hogy nem alakulhatott ki verseny, azonban kénytelenek voltunkvisszautasítani Papucs András pályázatát.Õ már több éve dolgozik a megyei önkormányzatnál,de egyetemi záróvizsgáját csak 2004-bentette le” – fejtette ki Henning.
„Vargha Mihály menedzseritervére 9,05-ös minősítést adtunk.Szerepeltek benne az intézmény megújítására,jövőjére vonatkozó tervei, továbbáaz is, hogy miként képzeli el a kapcsolattartástaz alkalmazottakkal” – mondta Henning. Értesülésünkszerint a versenyvizsga eredményét a következő ötnapban fellebbezheti meg az ellenjelölt, majd ezt követőena megyei önkormányzatnak kell határozatot hoznia akinevezésről. „A következő hónapokban derülki, hogy Vargha Mihály igazgatóként mikénttud beilleszkedni a munkaközösségbe. A megbízottigazgatói tisztség ideje alatt ugyanis nem alakulhatottki komoly szakmai kapcsolat közte és a beosztottakközött, de úgy érzem, nem kellnézeteltérésekre számítanunk” –vélekedett az önkormányzati képviselő.
A Székely Nemzeti Múzeumigazgatói tisztségére azt követőenhirdettek versenyvizsgát, hogy Kató Zoltánkorábbi igazgató tavaly lemondott tisztségéről.Tevékenységét kedvezőtlenül véleményeztea múzeumot adminisztráló megyei önkormányzatés a múzeum vezetőtanácsa, de a beosztottjai istöbbször bírálták, mivel irányításaalatt az intézményben ellehetetlenült akommunikáció.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés